Vágólapra másolva!
Halász Bence ezüstérmet szerzett Oszakában a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kalapácsvető-sorozatának idei első állomásán.

Az IAAF honlapjának beszámolója szerint a szombathelyi Dobó SE versenyzője 77,24 méterrel zárt, s csak a háromszoros világbajnok lengyel Pawel Fajdek előzte meg 78,51 méterrel.

Halász Bence Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

A férfi kalapácsvetők ezt követően még négy állomáson - június 5-én Turkuban, június 8-án Szczecinben, június 29-én Samorínban, július 1-jén és 2-án pedig a Gyulai Memorialon) mérik össze tudásukat. A versenyeken az IAAF honlapja szerint legalább 8500 dollár (2,2 millió forint) lesz az összdíjazás állomásonként, míg az összetett győztes 35 ezer dollárt (9,3 millió forinttal) kap.