Vágólapra másolva!
A magyar női és férfi röplabda-válogatott is az Európa-ligában fog szerepelni a következő néhány héten. A férfiak május 19-én Splitben a horvátok ellen, míg a nők május 20-án Franciaország ellen itthon kezdik meg a szereplést. A sorozat okán sajtótájékoztatót tartott a Magyar Röplabda Szövetség az összes érintettel.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusának sportközpontjában megrendezett eseményen Ludvig Zsolt, a Szövetség főtitkára, Dr. Borók György, az NKE sportigazgatója, valamint a válogatottak képviselői beszéltek a közelgő tornáról. A nők a legmagasabb osztálynak számító Arany Ligában, míg a férfiak az Ezüst Ligában szerepelnek majd.

Ludvig szerint a hazai röplabda felszállóágban van, ennek az eredménye az is, hogy a két válogatott egyszerre indulhat jelenleg az Európa-ligában.

Célként a férfiaknál a sorozat négyes döntőjét nevezte meg, míg a nőknél ugyanitt a döntőbe kerülést.

Utóbbinak egyébként a Budapest, azon belül a Papp László Sportaréna lesz a házigazdája június 14-15. között, a magyar női válogatott pedig rendezőként biztos résztvevő. Amennyiben itt sikerül kiharcolni a finálét, úgy Jan De Brandt szövetségi kapitány csapata részt vehet a Challenger tornán és amennyiben ott is jól szerepel, úgy bejuthat a Nemzetek Ligájába.

Ludvig Zsolt szerint az elmúlt években rengeteget fejlődött a hazai röplabdasport Fotó: Polyák Attila - Origo

A nők csapatkapitánya, a feladó Tálas Zsuzsanna szerint az NKE ideális környezet a felkészülésre és a hazai mérkőzésekre is. Annak örül a leginkább, hogy újra találkozhatott a válogatottbeli csapattársakkal, akikkel már régen nem látták egymást. Fő célként a fiatalok beépítését fogalmazta meg, mind a közösségbe, mind a csapat játékába. Véleménye szerint ezzel egyébként nem lesz gond, ugyanis

Jan De Brandt nagyon boldog, hogy Magyarország rendezik a Final Fourt, így az azt megelőző hat mérkőzés (Franciaország, Horvátország és Finnország ellen 1-1 hazai és idegenbeli) kiváló alkalom lesz arra, hogy csúcsformában érkezzen az együttes a négyes döntőre, valamint a csapat is összekovácsolódhat. Erre majdnem egy hónapjuk van, de természetesen ezzel együtt minden addigi mérkőzésen a győzelem a cél.

Tálas Zsuzsanna az előző nyáron szerződött Lengyelországba, így kevés alkalma volt találkozni a válogatottbeli társakkal Fotó: Polyák Attila - Origo

A Dobi Edina hiányzására irányuló kérdésre elmondta, hogy a friss magyar bajnok Linamar-BRSE csapatkapitánya több kisebb sérüléssel is bajlódik, ráadásul júniusban férjhez megy és az sem biztos, hogy visszatér a pályára.

A férfiak legrutinosabb játékosa, a center Nagy József saját részéről a Kaposvárral elveszített bajnoki döntő utáni új kihívásnak nevezte az előttük álló Ezüst Ligát. Rengeteg a fiatal, új szövetségi kapitánnyal dolgoznak, a munka viszont ugyanolyan keményen folyik. A sok újonc ellenére a hangulat tökéletes és minden meccset szeretnének megnyerni.

Az a bizonyos új szövetségi kapitány pedig nem más, mint a román Bogdan Tanase, aki szerint

a válogatottat egy szóval lehet a legjobban jellemezni: fiatal.

Számukra ideális alkalom lehet arra, hogy nemzetközi színtéren is megmutassák, mire képesek. Szeretnének ott lenni a sorozat legjobb négy csapata között, ami csak az első lépcsőfok lenne, a végső cél kijutni az Európa-bajnokságra.

Nagy József (középen) számára alig pár napja ért véget a klubszezon, de az Európa-liga új motivációt jelent Fotó: Polyák Attila - Origo

A férfiak már csütörtökön elutaznak Splitbe, ahol kezdetét veszi az Ezüst Liga a horvátok elleni mérkőzéssel.

A férfiválogatott kerete:
Banai Máté (center, Vegyész RC Kazincbarcika), Bene Róbert (liberó, Bergische Volleys), Blázsovics Péter (ütő, Vegyész RC Kazincbarcika), Bögöly Gábor (ütő, Fino Kaposvár), Bozóki Bence (liberó, ASS SP Illacaise), Dávid Csanád (ütő, VBC Waremme), Deák Márk (liberó, HÉP-Kecskemét), Gebhardt Áron (liberó, Vegyész RC Kazincbarcika), Gebhardt Norbert (ütő, Vegyész RC Kazincbarcika), Gergye Roland (ütő, Paris Volley), Kalmár Ákos (feladóátló, Fino Kaposvár), Kaszap Tamás (feladó, Dinamo Bucuresti), Keen Cameron (feladó, Fino Kaposvár), Krupánszki Olivér (ütő, HÉP-Kecskemét), Magyar Bálint (feladó, Korson Veto), Nagy József (center, Fino Kaposvár), Pádár Krisztián (feladóátló, Woori Card Wibee), Pápai Péter (liberó, Fino Kaposvár), Szabó Alpár (center, Korson Veto)

A program:
május 19., 20.00: Horvátország–Magyarország, Split
május 23., 16.00: Magyarország–Albánia, Közszolgálati Egyetem
május 26., 18.00: Fehéroroszország–Magyarország, Minszk
május 30., 18.30: Magyarország–Horvátország, Kazincbarcika
június 2., 19.00: Albánia–Magyarország, Tirana
június 6., 16.00: Magyarország–Fehéroroszország, Érd Aréna

Bogdan Tanase mindenképpen szeretne ezzel a fiatal csapattal is bejutni a négyes döntőbe Fotó: Polyák Attila - Origo

A nők május 20-án az NKE Campuson kezdik meg az Arany Ligát Franciaország legjobbjai ellen.

A női válogatott kerete:
Bagyinka Fanni (Hungast-Haladás, feladó), Bleicher Réka (feladó, UTE), Dékány Bernadett (ütő, Trentino Rosa), Glemboczki Zóra (ütő, Linamar-Békéscsabai RSE), Lékó Lilla (liberó, Jászberény VT), Molcsányi Rita (liberó, Linamar-Békéscsabai RSE), Nagy Eszter (center, Linamar-Békéscsabai RSE), Németh Anett (ütő, Vasas Óbuda), Pekárik Eszter (center, Linamar-Békéscsabai RSE), Pintér Andrea (center, Jászberény VT), Sándor Renáta (ütő, Allianz MTV Stuttgart), Szakmáry Gréta (ütő, SSC Palmberg Schwerin), Szedmák Réka (ütő, Linamar-Békéscsabai RSE), Szűcs Kinga (ütő, UTE), Tálas Zsuzsanna (feladó, Trefl Proxima Kraków), Villám Lilla (ütő, Fatum-Nyíregyháza)

A program:
május 20., 18.30: Magyarország–Franciaország, Közszolgálati Egyetem
május 23., 18.30: Magyarország–Horvátország, Közszolgálati Egyetem
május 26., 16.00: Finnország–Magyarország, Tampere
május 30., 20.00: Franciaország–Magyarország, Nancy
június 2., 17.00: Horvátország–Magyarország, Split
június 6., 18.30: Magyarország–Finnország, Érd Aréna
június 14-15.: Final Four, Papp László Budapest Sportaréna

Jan De Brandt szerint a válogatottnak csúcsformában kell érkeznie a júniusi budapesti final fourra Fotó: Polyák Attila - Origo

A hazai találkozókra napijegyeket lehet vásárolni, tehát amikor mindkét válogatott ugyanakkor játszik, akkor 1500 forintért mindkét mérkőzést meg lehet tekinteni. A diák és nyugjdíjas belépők 1000 forintba kerülnek, valamint minden találkozót az első 100 12 éve aluli gyermek ingyen nézheti meg.