Vágólapra másolva!
Távozik az idény végén Per Johansson vezetőedző a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatától. A svéd szakember a Prosport.ro portálnak adott szerdai nyilatkozatában elsősorban családi okokkal magyarázta, hogy nem fogadta el a bukaresti szerződése kétéves meghosszabbítását.

Kijelentette: iskoláskorú gyermeke miatt a családja nem költözhet a román fővárosba, és nem akar huzamosan távol lenni a családtól. Azt is hozzátette, hogy - még mielőtt márciusban Bukarestbe szerződött volna - elvállalta a montenegrói női válogatott felkészítését, a szerződésében pedig az áll, hogy évente 115 napot kell az ottani nemzeti együttes rendelkezésére állnia.

Távozik az idény végén Per Johansson vezetőedző a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatától Forrás: NurPhoto/Alex Nicodim/NurPhoto/Alex Nicodim

Per Johansson két hónapja azzal a feladattal vette át a bukaresti gárda felkészítését, hogy a csapatot bejuttassa a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe. A CSM ezt elérte, s végül múlt vasárnap a harmadik helyet szerezte meg. Az elődöntőben a későbbi győztes Győri Audi ETO-tól szenvedett vereséget, a bronzmérkőzésen viszont legyőzte az orosz Rosztov-Dont.