Mindenki a Szolnok ellen: kezdődik a kosárbajnokság rájátszása

Szolnok, 2017. április 30. Vojvoda Dávid, a Szolnok (j3) és Keller Iván, a Fehérvár (j2) játékosa a férfi kosárlabda NB I Szolnoki Olaj KK - Alba Fehérvár mérkőzésén a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban 2017. április 30-án. MTI Fotó: Bugány János
Vágólapra másolva!
Kedden megkezdődik a magyar férfi kosárlabda-bajnokság rájátszása, amelynek a legnagyobb kérdése, hogy van-e bármi esély a Szolnok megállítására. Kihívók persze akadnak szép számmal, hiszen a Falco és a címvédő Alba Fehérvár is a bajnoki címre pályázik, de az Olaj az alap- és középszakasz alapján egy hangyányit kiemelkedik a mezőnyből. És persze azt se feledjük: egy három győzelemig tartó párharcban bármi a feje tetejére állhat.

A Szolnok első kiemeltként a 8. helyen végző Atomerőművel néz farkasszemet a rájátszás első körében. A Tisza-parti együttes az egész szezon során kiegyensúlyozottan menetelt (a többiekhez képest), így 27 győzelemmel és 7 vereséggel zárt, amivel simán behúzta az alap- és középszakaszt. Ez persze önmagában még nem jelent semmit, hiszen a playoff teljesen más kávéház, de meg kell említeni azt is, hogy

februárban Dragan Alekszics alakulata a Magyar Kupát is megnyerte.

A paksiak teljesítménye ezzel szemben végig hullámzó volt, szinte lehetetlen volt megmondani, melyik a csapat igazi arca, végül épphogy becsúsztak a legjobb nyolcba. A párosításnak igazi pikantériát adhat a válogatott két kulcsjátékosának, Vojvoda Dávidnak és Eilingsfeld Jánosnak a csatája.

Vojvoda Dávid (hátul középen) a válogatottban azért szorít, hogy Eilingsfeld János (elöl) bedobja a büntetőket. A bajnokság rájátszásában ez aligha fog előfordulni Fotó: Mudra László - Origo

Igazi nyugati ütközet lesz a Falco KC – Zalakerámia ZTE KK is, amely egyébként talán a legsimább lehet.

A második kiemelt szombathelyiek számára a pályaelőny hatalmas segítség, mivel ebben a szezonban 17 mérkőzésből 16-ot megnyertek otthon,

a ZTE-nek tehát iszonyatosan nehéz dolga lesz, ha el akarja venni a Falco pályaelőnyét. Válogatott játékosokból itt sem lesz hiány, az egyik oldalon Perl Zoltán, Váradi Benedek és Govens Darrin, a másikon Benke Szilárd tagja a nemzeti együttesnek, de Horváth Ákos és Tóth Zsolt személyében korábbi válogatottakat is megtalálhatunk a zalaegerszegieknél.

Ha Perl Zoltán (labdával) elkapja a fonalat, szinte lehetetlen megállítani Forrás: BB1.hu

A címvédő Alba Fehérvár számára nem indult könnyen az idény, talán az egész bajnokság legmeghökkentőbb vereségét szenvedték el Keller Ákosék, amikor a PVSK vendégeként egy hatalmas pofonba szaladtak bele.

Annak a meccsnek 79-47 lett a vége, de a félidei eredmény az igazán sokkoló, akkor 51-12-re (!) vezetett a Pécs.

Az alap-és középszakaszbeli szereplésüknek köszönhetően ismét összekerült a két csapat, hiszen a bajnok a 3., a PVSK a 6. helyen végzett. Lóránt Péterék mindenképpen szeretnék megismételni a tavalyi bajnoki címét, a Pécs azonban rendkívül nehéz ellenfél lehet már az első körben, ráadásul a nemrég érkező Devin Brooks nagyot lendíthet a mecsekiek szekerén.

Lóránt Péter (labdával) és csapata címvédésre készül Fotó: Polyák Attila - Origo

A 4. és 5. kiemelt párbaja szinte mindig rendkívül szoros összecsapást ígér, legyen szó bármilyen sportról.

Ez itt sincs másként, az Egis Körmend ugyan papíron erősebb csapat, mint a KTE, viszont jóval hullámzóbb is.

A vasi klub hiába kezdte jól az idényt és állt helyt a nemzetközi porondon, az idő múlásával egyre inkább esett vissza a teljesítménye, ráadásul a középszakaszt már jócskán negatív mérleggel zárta. Igaz, a Kecskemét sem remekelt ebben a periódusban, de sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik. A szezon során 2-2-re végeztek egymás ellen, nehéz tehát megjósolni a csata kimenetelét, vagy egyáltalán papírformáról beszélni.

Az All-Star gálára is beválasztott Justin Tuoyo legjobb formájára lesz szüksége a Körmendnek a rájátszásba Fotó: Polyák Attila - Origo

Május 15-én tehát megkezdődik a szezon sava-borsa, a rájátszás, a párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak majd. Érdemes lesz követni, hiszen már az alapszakasz is elképesztően kaotikusra sikerült. A playoff miért alakulna másként?