Vágólapra másolva!
A Fatum Nyíregyháza Magyar Kupa-győztes női röplabdázója, Tóth Fruzsina pénteken elballagott a Vasvári Pál Gimnáziumból. Hétfőn következik számára a magyar érettségi. Hogy a kettő között mit csinált? Pályára lépett a négyszeres címvédő Békéscsaba ellen a női bajnokság döntőjében. Ott pedig egészen káprázatos játékkal rukkolt ki.

A Nyíregyháza liberójának volt pár olyan bravúros mentése a Békéscsaba ellen, amikor az ember csak hüledezett. Tóth Fruzsina a sportág egyik legnagyobb ígérete, 18 évesen profikat megszégyenítő magabiztossággal játszott a bajnoki döntő második találkozóján, amelyet a Nyíregyháza 3-1-re nyert meg és ezzel a szabolcsi csapat egyenlített a három nyert mérkőzésig tartó döntősorozatban.

Tóth Fruzsina (középen a ballagók sorában) elképesztően játszott a Békéscsaba ellen Forrás: Facebook

Tóth hétfőn reggel elkezdi az érettségit - a magyar írásbeli feladatsora vár rá. Délben megebédel, majd Békéscsabára utazik, mert este nyolc órától lesz egy kis dolga a döntő harmadik mérkőzésén. Ahogy annak vége, az édesapja hazaviszi. A hajnali hazaérkezés után kedden reggel a matematika érettségi következik a számára. Szerdán a történelem. Pénteken a bajnoki döntő negyedik meccse.

Teher alatt nő a pálma.