Vágólapra másolva!
Óriási győzelmet aratott a Fatum Nyíregyháza női röplabdacsapata a négyszeres bajnok és címvédő Békéscsaba ellen a bajnoki döntő második mérkőzésén. A szabolcsiak 3-1-es sikere azt jelenti, hogy a három nyert mérkőzésig tartó párharcban mindenképpen lesz negyedik összecsapás és azt is, hogy a Békéscsaba 2015 után kapott ki újra bajnoki döntőben.

A nyíregyházi röplabdázók 2013. október 13-án nyertek legutóbb bajnoki mérkőzést a címvédő Békéscsaba ellen. Azóta kilenc bajnoki meccset játszottak le a felek, de mindet a Békéscsaba nyerte meg, Ezzel a tudattal kezdte a bajnoki döntő második mérkőzését a Fatum-Nyíregyháza, na meg azzal, hogy mindenképpen nyerniük kell hazai pályán. Ellenkező esetben már hétfőn megszerezhetik az újabb aranyérmet a csabaiak.

A kékmezes Nyíregyháza blokkja nagyon összeállt erre a mérkőzésre Fotó: Mudra László - Origo

Ennek megfelelően kezdte a meccset Hollósy László csapata, a Nyíregyháza és be is húzta az első játszmát 25-19-re. Ez azért meghökkentően nagy különbség volt a két csapat között. Pláne úgy, hogy a szett közepén még a Békéscsaba vezetett. A 2000 néző előtt lejátszott mérkőzésen 25 perc alatt került előnybe a kihívó. Hogy aztán a második szettben a Békéscsaba 8-2-es vezetésre tegyen szert. Hollósy Lászlónak pillanatok alatt ki kellett kérnie mindkét idejét. A Békéscsabában két 18 éves játékos is ütötte a labdát, közülük Glemboczki Zóra elképesztően játszott. Az időkérés nem sokat segített, mert 10-2 lett az állás, majd Fresco ászt nyitott. Mintha az első szett elvesztése felébresztette volna a Békéscsabát. A hazaiak 13-3-nál szereztek újra pontot, miközben tudták, hogy ezt a játszmát a Békéscsaba be fogja húzni. 18-3-nál még inkább ez volt a helyzet, de ekkor valami megtört a címvédő játékában. 18-10-ig mászott vissza a Nyíregyháza, de ekkor az argentin Fresco bombája nyugtatta meg a csabai játékosokat. 25-15 lett a második játszma vége és 50 perc után 1-1 volt az állás.

Az igazi szakkommentátor: Nyári Sándor

A magyarországi sportközvetítések alkalmával gyakori az a felvetés, mennyire nehéz jó, hiteles szakkommentátort találni. A nyíregyházi mérkőzésen az M4 Sport riportere, Varga Péter mellett Nyári Sándor, a Medikémia-Szeged egykori edzője, volt férfi szövetségi kapitány segédkezett. Nyári szellemesen, mégsem bántóan beszélt, magyarázatai azok számára is érthetőek voltak, akik nem látnak minden héten röplabdameccset. Nyári Sándor ezen a meccsen (is) megmutatta, milyennek kell lennie egy igazi szakkommentátornak.

A Nyíregyháza a második játszmában teljesen összezuhant, ami az első szett játékát nézve teljesen érthetetlen volt. KIlenc ki nem kényszerített hibával játszott a Fatum, teljesen bentragadtak a szettben. Lendületbe jött a hazai együttes, mert 8-4-re húzott el a harmadik szettben. A Békéscsaba ekkor pályára küldte a 2001 szeptemberében született Szedmák Rékát, aki még 17 éves sincs. Elképesztő, de az is, hogy ez a lány egy évvel korábban a Vasasban is bajnoki döntőt játszott. A meccs színvonala emelkedni kezdett, hosszabb labdamenetek zajlottak, belelendültek a lányok. A hazaiak 18 éves játékosa, Tóth Fruzsina a meccs napján ballagott el, hétfőn a bajnoki döntő harmadik meccse előtt érettségizik magyarból, utána megy Békéscsabára döntőt játszani. Ez sem mindennapos sztori.

Hullámzó játékot, de nagy küzdelmet hozott a bajnoki döntő második mérkőzése Fotó: Mudra László - Origo

15-9 volt az állás a Nyíregyházának, amikor a hazaiak játékosa, Valdez ütött egy bombát, ihletett formában játszott a Fatum légiósa. A harmadik nagy fordulatot hozta a harmadik szett, 18-12-es hazai vezetés után 18-15-ig jött fel a Csaba. 20-15-nél Kormos Mihály, a vendégek edzője időt kért, mert tudta, hogy ez a játszma nagyon könnyen elmehet. A Békéscsaba liberója, Molcsányi Rita ekkor lábbal mutatta meg a nap mentését, de a Nyíregyháza blokkja annyira összeállt, hogy ezzel a bajnoki címvédő nem tudott mit kezdeni. A kihívó Nyíregyháza 25-17-re megnyerte a harmadik játszmát és egy lépéssel közelebb került a mérkőzés megnyeréséhez.

A Békéscsaba eddig négy döntőt vívott, abból egyszer kapott ki, még 2015-ben a Vasastól. 12 megnyert meccs és 1 elvesztett. Ehhez mérjük azt, hogy a Nyíregyháza közel került a meccs megnyeréséhez. A negyedik játszmában 5-2-re húzott el a hazai csapat. Kalicanin ászt nyitott, 7-3 a hazaiaknak, a Békéscsaba játékában hatalmas fordulatnak kellett beállnia ahhoz, hogy ne veszítse el a döntő második meccsét. Márpedig a Nyíregyháza sorozatban nyitotta az ászokat, 12-6-nál Kormos Mihálynak újra időt kellett kérnie. Ebben a játszmában az utolsót.

18-11-nél már nagyon közel került az óriási bravúrhoz a Nyíregyháza, amelynek egyik legjobbja, a már említett Tóth Fruzsina elképesztő liberojátékot mutatott be. Mellette Fernandez is klasszisprodukcióval rukkolt elő. Hozzájuk nőttek fel a többiek, 22-14 után pedig minden kétség eloszlott, a Fatum Nyíregyháza elképesztő meccsen nyert 3-1-re. A semleges szurkolók pedig annak örülhetnek, hogy a két remek csapat csatája nem áll meg a harmadik mérkőzés után.

Tóth Fruzsina, a Nyíregyháza liberója: "Nagyon együtt volt a csapat, keményen játszottunk,

Női röplabda bajnoki döntő 2. mérkőzés: Fatum Nyíregyháza - Linamar Békéscsaba 3-1 (19, -15, 17, 15)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párosmérkőzés állása 1-1. Folytatás hétfőn Békéscsabán.