Férfi vízilabda Európa-kupa: Rijekában lesz a nyolcas döntő

vízilabda, Magyarország
A magyar pólóválogatott a románokat is legyőzte
Vágólapra másolva!
Rijekában rendezik a férfi vízilabda Európa Kupa nyolcas döntőjét.

A vizes sportokat tömörítő európai szövetség, a LEN hétfői közleményéből kiderül, hogy a világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott

április 5-én a görögök ellen kezd, majd sorrendben az olaszokkal és a spanyolokkal játszik.

A csoportból az első helyezett a döntőben, a második a bronzmérkőzésen, a harmadik az ötödik, a negyedik pedig a hetedik helyért kiírt összecsapáson lesz érdekelt. A másik négyesben Szerbia, Montenegró, Franciaország és a házigazda Horvátország szerepel.

A LEN nyilvánosságra hozta a nők pontevedrai hatos fináléjának beosztását is:

Bíró Attila csapata március 22-én az oroszokkal játszik, továbbjutása esetén pedig másnap a spanyolok ellen ugrik medencébe az elődöntőben.

A sorozat győztese mindkét nemnél 20 ezer euróval gazdagodik, a második 15 ezer, a harmadik 5 ezer eurót kap.