Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém hazai pályán magabiztos, 34–22-es győzelmet aratott a fehérorosz Meskov Breszt ellen a kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában.

A meccs előtt Lékai és Vranjes is úgy fogalmazott, hogy az idei első BL-találkozó jó lehetőség arra, hogy javítsanak az elmúlt időszak szerényebb mérlegén: a Veszprém csak két pontot szerzett a legutóbbi öt meccsén.

Vranjeséknek nagyon kellett a győzelem Forrás: MTI/EPA/Focke Strangmann

A Breszt hamar ellépett kettővel, de főleg Miklernek és Ilicnek köszönhetően már az ötödik percben a Veszprém vezetett (4–3). A vendégek emberelőnybe kerültek, de Vranjes lehozta a kapust, így hat a hat ellen támadtak a veszprémiek.

Mit támadtak? Parádés gólt lőttek! (6–4)

Innentől jöttek bele csak igazán, Mikler sorra fogta a lövéseket, elől pedig Ilic dobálta a gólokat.

Óriási volt a sebességbeli különbség a két csapat között, a Bresztnek nem is volt ideje felállnia védekezésben.

Az időkérés sem segített rajtuk, a magyarok nagyon elkapták a fonalat, így félidőben 20–11 volt az állás – az idei sorozatban ez volt a Veszprém legjobb félidei teljesítménye, eddig 16-nál többet egyszer sem dobott.

Nagy dobta a mérkőzés gólját Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A szünet után nem változott semmi, a Veszprém gyorsan bepakolt négyet (Nagy milyen gólt dobott, váó), a Breszt pedig csak a hetedik percben szerezte az elsőt.

Pedig kétszer büntetőt is dobhatott, de Mikler mindkettőt megfogta.

Ahogy haladt előre a meccs és lett egyre nagyobb a különbség, úgy lassult le a Veszprém játéka. Erre reagálva Vranjes időt kért.

Az utolsó negyedórára állandósult a +10 közte, a veszprémiek akkor rohantak át az ellenfelükön, amikor akartak,

miközben a kapuban Mikler ötven százalék fölötti védési mutatóval dolgozott.

Egész meccsen a Veszprém diktálta az iramot, ment előre, dobta a gólokat. Kérdés, hogy a következő meccsen, a Flensburg ellen, ahol ugyanez várható az ellenféltől is, mire megy majd a csapat. Ez most nagyon sima lett, 34–22.

Szokni kellett az új rendszert, de megfogadtuk az edző tanácsát, ezért nyertünk" – értékelt a meccs után a nyolcgólos Ilic.

Vranjes szerint nagyon sokáig hiba nélkül játszottak, de úgy érezte, volt egy periódus, amikor úgy érezte, hogy neki is és a csapatnak is szüksége van egy kis nyugalomra. „Azt szeretném, ha 60 percen át bírnánk a rohanós játékot, de ehhez még nekem is tanulnom kell, például, hogy hogyan cseréljek."

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Barcelona 10 9 1 0 341-287 54 18
V
GY
GY
GY
GY
2.
SC Magdeburg 10 8 2 0 315-279 36 16
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Veszprém 10 7 3 0 350-318 32 14
GY
GY
GY
V
V
4.
Montpellier 10 5 5 0 293-282 11 10
V
GY
GY
V
GY
5.
GOG 2010 10 5 5 0 309-319 -10 10
V
V
V
GY
V
6.
Orlen Wisla Plock 10 3 7 0 271-280 -9 6
GY
V
V
GY
GY
7.
Porto 10 3 7 0 290-341 -51 6
GY
V
V
V
V
8.
Celje Pivovarna Lasko 10 0 10 0 292-355 -63 0
V
V
V
V
V