Vágólapra másolva!
Aki látta a "Jég veled!" című filmet, bizonyára eszébe jut a jamaikai bobcsapat, amely kalandos úton jutott ki végül Calgary-ba, az 1988-as téli olimpiára. A történelem pedig ismétli önmagát, annyi változással, hogy ezúttal nigériai hölgyek kvalifikálták magukat a téli játékokra.

Jegyezzük meg Seun Adigun, Ngozi Onwumere és Akuoma Omega nevét, ők lettek ugyanis az első nigériai sportolók, akik kijutottak bármelyik téli olimpiára. A trió csupán 2016-ban állt össze, majd egy ötversenyes kvalifikációs sorozaton kiharcolták a jogot, hogy a phjongcshangi ötkarikás játékokon képviselhessék hazájukat.

Adigun, az egység kormányosa már szerepelt olimpián, 2012-ben 100 méteres gátfutásban indult Londonban. Az ESPN-nek elmondta, reméli, ezzel a téli sportokat népszerűsíthetik nemcsak Nigériában, de Afrikában is, valamint a céljuk is az, hogy

minden idők legjobb afrikai eredményét érjék el Dél-Koreában.

A hármas 11 hónap alatt mintegy 75 000 dollárt gyűjtött össze annak érdekében, hogy megfelelő körülmények között készülhessenek fel a kvótaszerzés megpróbáltatásaira, ne pedig olyan tákolmányokkal kelljen nekivágniuk a kvalifikációnak, mint húsz évvel korábban a jamaikaiaknak.

A beérkezés pillanata a versenysorozat utolsó futamában:

Az is megtörténhet, hogy nem csak ők képviselik majd Nigériát az olimpián, ugyanis szánkós honfitársuk, Simidele Adeagbo mindössze két versenyre van attól, hogy szintén kvótát szerezzen.