Vágólapra másolva!
A magyar jégkorong-válogatott szétlövés után 4-3-as vereséget szenvedett Japántól a Négy nemzet tornája utolsó napján, így a harmadik helyen végzett.

Roland Divatház Négy nemzet torna, 3. forduló:
Japán-Magyarország 4-3 (1-2, 1-1, 1-0, 0-0, 1-0) - szétlövéssel
gólszerzők: Furuhasi (8.), Kumagai (26.), Terao (57), Takagi (győztes büntető), illetve Pavuk (12.), Bartalis (20.), Pozsgai (27.)

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány csapata - amely az áprilisi divízió I/A-s világbajnokságra készül - a tornagyőztes lengyelektől elszenvedett pénteki vereséget követően szombaton legyőzte az olasz gárdát, így - akárcsak Japán együttese - három ponttal várta a viadal második helyéről döntő zárómérkőzést.

A találkozó magyar mezőnyfölénnyel kezdődött, a japánok egy hazai korongeladást kihasználva így kissé meglepő módon szereztek vezetést:

a lendületből jó ütemben érkező Furuhasi Makuru értékesítette a vendégek első helyzetét.

Nem kellett sokáig várni az egyenlítésre: magyar emberelőnyben a kapu mögé lekorcsolyázó csapatkapitány, Bartalis István passzolt remekül a kapu elé,

Pavuk Attila pedig közelről nem hibázott.

A folytatásban is többször szögezte kapuja elé a magyar csapat a divízió I/B-s ellenfelet, ennek eredményeként 23 másodperccel a harmad vége előtt a vezetést is megszerezte:

Benk András lövését még hárította a japán hálóőr, ám Bartalis lecsapott a kipattanóra.

A Japán kapus már semmit nem tudott tenni Forrás: Fotó: Mudra László - MJSZ/Fotó: Mudra László - MJSZ/Mudra László

A második húsz perc is magyar fölénnyel kezdődött, azonban ekkor is a japánok találtak be:

Duschek Dávid védése után Kumagai Gosi kotorta a korongot a kapuba.

Egy perc sem telt el, és ismét magyar előnyt mutatott az eredményjelző:

Pozsgai Tamás erős távoli lövése után talált utat a pakk a hálóba (3-2).

A harmad második felét nagy hazai fölény jellemezte: míg az első felvonásban kétszer (10:5), addig a másodikban négyszer annyit lőttek kapura a magyarok (16:4), mint ellenfelük. A japánok olykor percekig nem tudtak kijönni saját harmadukból, ám újabb gól nem született a játékrészben.

A záró felvonásban is zömmel a japán kapu előtt zajlott a játék - 12 magyar kapura lövés mellett hat japánt láthatott a 2142 néző -, ám a lehetőséggel a japánok éltek:

Hiromicsi Terao emberelőnyből egyenlített, így következhetett az ötperces hosszabbítás.

Gólöröm magyar válogatott módra Forrás: Fotó: Mudra László - MJSZ/Fotó: Mudra László - MJSZ/Mudra László

A három-három elleni ráadás végén fél percig emberelőnyben, négy a három ellen játszhatott a magyar csapat, de nem tudott betalálni. A szétlövés során hazai részről Sarauer Andrew és Hári János volt eredményes, míg Dansereau Keegan, Bartalis István és Vas János hibáztak az első öt lövőből, s a japánoktól is ketten találtak be.

A hatodik sorozatban Hári próbálkozott ismét, ám nem járt sikerrel, míg Takagi Kenta másodszor is gólt ütött, így a japánok szerezték meg a második helyet.

"A csapat teljesítménye biztató volt, ám a jégkorongban sokszor megtörténik, hogy

- értékelt Jarmo Tolvanen, aki hozzátette, csak a gól hiányzott, a jó játék megvolt. Kiemelte, a korong nélküli hatékonyságon szeretne javítani az együttessel.

A végén a Japánok örülhettek Forrás: Fotó: Mudra László - MJSZ/Fotó: Mudra László - MJSZ/Mudra László

A nap másik meccsén a már biztos első lengyel jégkorong-válogatott 4–3-ra kikapott az olaszok legjobbjaitól.

A magyar válogatott februárban Lengyelországban három vb-ellenféllel is találkozik felkészülési tornán: a házigazda lengyel, az olasz és a kazah csapat ellen is jégre lép. Az áprilisi budapesti világbajnokságon a szlovén és a brit csapat lesz még a magyar válogatott riválisa.

Négy nemzet tornája
Japán–Magyarország 4–3 (1–2, 1–1, 1–0, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Olaszország–Lengyelország 4–3 (3–1, 1–1, 0–1)

Szombaton játszották:
Magyarország–Olaszország 5–2 (2–1, 0–1, 3–0)
Lengyelország–Japán 3–2 (1–1, 1–0, 1–1)

Pénteken játszották
Japán–Olaszország 2–1 (0–0, 2–0, 0–1)
Lengyelország–Magyarország 4–1 (1–0, 2–1, 1–0)

A végeredmény: 1. Lengyelország 6 pont, 2. Japán 5, 3. Magyarország 4, 4. Olaszország 3