Vágólapra másolva!
Az első két világbajnoki selejtező közül a koszovóiak elleni fontosságát emelte ki Ivkovics Sztojan, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

"A Koszovó elleni meccs fontos lesz, mert nekünk

- hangsúlyozta a szakvezető pénteken az M1 aktuális csatornán.

A nemzeti csapat november 24-én Lengyelországban kezdi meg a csoportküzdelmeket, és Ivkovics e mérkőzés előtt szűkíti majd 12 fősre a szerdán kijelölt 17-es keretét. A bydgoszcz-i mérkőzés után két nappal Debrecenben fogadják Koszovót a magyarok. A C csoportban szerepel még Litvánia válogatottja,

a kvartettből az első három helyezett jut tovább a következő csoportkörbe.

Ivkovics Sztojan, a magyar válogatott szövetségi kapitánya (j2), valamint Kemal Karahodzic (b), Hanga Ádám (b3) és Keller Ákos, a csapat tagjai a férfi kosárlabda Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében játszott Szerbia - Magyarország mérkőzés után Isztambulban, a Sinan Erdem sportcsarnokban 2017. szeptember 10-én. A magyar válogatott nem jutott a legjobb nyolc közé, miután 86-78-ra kikapott Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"Ebben a keretben van jó pár fiatal játékos. Elvileg tudják, ez egy ilyen jelzés, hogy eddig jól dolgoztak, figyelünk rájuk. Ők nem fognak velünk utazni, csak kezdik megszokni a válogatott légkörét" - folytatta a szövetségi kapitány, aki arról is beszélt, tisztában voltak vele, az idei év olyan lesz, hogy szép lassan jó pár játékostól elbúcsúznak. Ezekhez próbálnak majd méltó helyszíneket találni, ugyanakkor hozzátette:

"Az egész búcsúztatás az én számomra gesztus egy olyan generáció tagjai felé, amelyik tíz-tizenöt évet mindig a válogatottnál töltött a nyáron" - mondta, egyúttal hangsúlyozta: "addig játszik mindenki, ameddig szükség van rá".

A kapitány megemlítette még, hogy megpróbálnak minél jobban felkészülni a következő Európa-bajnokságra, hogy

ne kelljen újra csaknem húsz évet várni az Eb-szereplésre vagy 48 évet egy Eb-mérkőzés megnyerésére.

Govens Darrinról megjegyezte, ha jól tudja,

"magyar papírjai elintézés alatt állnak", így nem hiszi, hogy az első két mérkőzésen játszani fog,

de mivel ő amerikai, látnia kell, hogy működik a magyar válogatott, ezért került be a keretbe.

Ivkovics Sztojan, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a férfi kosárlabda Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében játszott Szerbia - Magyarország mérkőzésen Isztambulban, a Sinan Erdem sportcsarnokban 2017. szeptember 10-én Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

- tette hozzá.

Ivkovics vezetésével a válogatott a nyolcaddöntőig jutott a szeptemberi Európa-bajnokságon. A csapat a cseheket és a románokat múlta felül a csoportkörben - ezzel 48 év után nyert mérkőzést kontinenstornán -, míg a horvátoktól, a montenegróiaktól és a címvédő spanyoloktól kikapott Kolozsváron. A 16 között a későbbi ezüstérmes szerbekkel szemben maradt alul Isztambulban.

A keret:

Ruják Adrás (Atomerőmű SE), Allen Rosco (Tenerife), Keller Ákos (Alba Fehérvár), Wittmann Krisztián (KTE), Juhos Levente (Szedeák), Vojvoda Dávid (Szolnoki Olaj), Kovács Péter (Szolnoki Olaj), Benke Szilárd (ZTE), Tóth Norbert (Falco), Ferencz Csaba (Körmend), Molnár Márton (KTE), Perl Zoltán (Falco), Filipovity Marko (Alba Fehérvár), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Karahodzic Kemal (KTE), Váradi Benedek (Falco), Govens Darrin (Falco)

A magyarok programja:

november 24.:
Lengyelország-Magyarország, Bydgoszcz 18.30
november 26.:
Magyarország-Koszovó, Debrecen 19.00
2018. február 23.:
Litvánia-Magyarország
2018. február 26.:
Magyarország-Lengyelország
2018. június 28.:
Koszovó-Magyarország
2018. július 1.:
Magyarország-Litvánia