Vágólapra másolva!
A Hanga Ádámmal a kezdőjében felálló FC Barcelon Lassa hazai pályán 22 ponttal legyőzte a görög Olimpiakosz csapatát a férfi kosárlabda Euroliga ötödik játéknapján.

A katalánok régen látott rossz sorozattal, öt egymást követő elveszített mérkőzéssel várták az Euroligában négy találkozó után még veretlen görögöket. Az első negyed kiegyenlített játékot, hozott a második tíz percben viszont már egy hatpontos előnyt tudott összerakni a Barcelona. És jól látszott, hogy ezúttal már működik a csapat védekezése, aminek a hiányosságaira Hanga Ádám kemény szavakkal hívta fel a társak figyelmét a héten.

A szigorú védekezés mellett azért szép támadások is voltak:

A harmadik negyed újra szoros lett, az utolsót viszont tizennégy ponttal nyerték a katalánok, egyértelművé téve, hogy az ötödik kör után már nem lesz veretlen csapat az Euroligában, míg ők maguk - három vereség mellé - megszerezték a második győzelmüket.

Hanga Ádám kicsivel több mint 24 perc játékidő alatt három pontot - egy dupla és egy büntető - szerzett, viszont lekapott hat lepattanót és kiosztott két gólpasszt is. A hazaiaktól ketten, Kevin Séraphine és Pierre Oriola (13, illetve 11 pont), míg a vendégektől csak Joannisz Papapetru (11 pont) jutott tíz pont fölé.

Eredmény, Euroliga 5. kör:
FC Barcelon Lassa–Olimpiakosz 73-51 (14-14, 18-12, 17-15, 24-10)