Vágólapra másolva!
Szeptember 29-én kezdődik a magyar férfi kosárlabda-bajnokság, ahol ebben az idényben is nagy izgalmakra van kilátás. A tavaly nagy csatában bajnoki címet szerző Alba Fehérvár légiósokkal erősítette meg a keretét, de az ezüstérmes Falco sem akart lemaradni. A szombathelyiek hazahozták Olaszországból az Európa-bajnokság egyik hősét, Perl Zoltánt. Ott van még a Szolnok Vojvodával, valamint a Körmend is beleszólhat az első helyért zajló csatába.

Az esélylatolgatást kezdjük a címvédővel, az Alba Fehérvárral. Ki lehet jelenteni, hogy nekik van a legerősebb keretük, annak ellenére, hogy elveszítették az irányító Brandon Taylort. Helyette érkezett a 23 éves Kasey Hill, aki az idei NBA drafton nem kelt el, így az első profi csapata az Alba lesz. Rajta kívül csatlakozik a fehérváriakhoz Elijah Macon, aki ismeri is Hillt az amerikai egyetemi bajnokságból, valamint Alandise Harris is, aki Maconhoz hasonlóan a magas posztokon lehet erősítés. Ugyan Simpson és Horton sérültek, de a csapat kerete annyira bő, hogy ezt is el tudják viselni. Ráadásul nem csak a légiósoktól volt és lehet is jó az Alba, hiszen

olyan magyar kíválóságok erősítik a bajnokot, mint Lóránt Péter, vagy az Európa-bajnokságon is jól játszó Keller Ákos.

Érdekes lehet, hogy az új légiósok mit tudnak majd hozzátenni a csapat játékához, mindenesetre az esélyük megvannak a címvédésre.

Keller Ákos valószínűleg a szezon közben is megtépi néha a gyűrűt MTI/Bugány János

A második helyezett Falco a nyár egyik legfontosabb igazolását hajtotta végre, amikor hazacsábította Perl Zoltánt. Az ő nevét az egész ország megismerte az Eb-n, hiszen kiváló teljesítményt nyújtott, és a torna számunkra egyik legemlékezetesebb jelenete is az ő nevéhez fűződik, amikor a spanyolok elleni mérkőzésen pimaszul lesapkázta a legendás Pau Gasolt. Érkezett továbbá Julian Norfleet a ZTE-től Lester Medford helyett, és

mivel Szekulovics mesternél a külső sor oldja meg a játékot, így ez a két ember komoly előrelépés lehet.

Náluk az lehet a kérdés, hogy a palánk alatt Zsigeranovicsot mikor és ki ellen lehet pályára küldeni, mert tavaly sem lehetett mindig, és amikor nem lehet, akkor elég-e az Eb-t szintén megjárt Tóth Norbert, valamint az, hogy mindig túldobják az ellenfelüket.

Perl Zoltán maradandót alkotott az Eb-n, várhatóan erre készül a bajnokságban is Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Szolnok sem szeretett volna lemaradni erősítések terén, Kendrick Perry korábban már lehúzott egy évet Körmenden, úgyhogy jól ismerik itthon, akárcsak Sztrahinja Milosevicset, aki az Olajat erősítette 2013 és 2016 között és visszatér az egyéves spanyol kitérője után. A két játékos a Szolnok Europe Cup-továbbjutásában is kulcsszerepet játszott. Quincy Ford egy brusztolós csatár, Tarik Phillip pedig az amerikai egyetemi bajnokság Big12 konferenciájának legjobb hatodik embere volt - utóbbi kettőben azért ott van a lutri-faktor. Az a kérdés, hogy a center poszton Andric és Tóth Ádám mennyit lesznek egészségesek.

Ha végigbírják a szezont, akkor az Olajnak minden esélye megvan a döntőre.

A csapat húzóembere pedig egyértelműen az Eb egyik magyar hőse, a csapatkapitány Vojvoda Dávid, aki szerint régóta nem volt ilyen jó a közösség az Olaj háza táján.

Vojvoda Dávid szeretné a Szolnokot visszavezetni a bajnokság legjobb három csapata közé Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Körmend olyan amerikaiakat igazolt, akikről kevés információ van, ezért nehéz náluk az esélylatolgatás. Hat légiósuk van, úgyhogy Gasper Potocnik mesternek van miből merítenie, jó rotálási lehetőségeket kínál a keret.

És persze ne feledkezzünk meg Ferencz Csabáról, Csorvási Milánról, Halász Ákosról és Horti Bálintról,

akik szintén meg tudják húzni a csapat szekérét, ha arról van szó. Az biztos, hogy a csapat mélyebb, mint a tavalyi, így próbálják megakadályozni azt, ami a múlt évben történt velük, amikor gyakorlatilag szinte elfogytak a bajnokság végére a sérülések miatt.

Ferencz Csaba egy Eb-nyolcaddöntővel búcsúzott a válogatott csapattól Forrás: kosarsport.hu

A fentebb taglalt négy csapat valamelyest kiemelkedik jelenleg a magyar mezőnyből, de természetesen egyáltalán nem borítékolható, hogy kizárólag ők fognak a döntőért csatázni. Nem szabad leírni a tavalyi gyenge szereplés ellenére az Atomerőműt sem, hiszen jelentősen megerősítették a keretek légiósokkal és magyarokkal is, elég a két válogatott játékosra,

Ruják Andrásra és Eilingsfeld Jánosra gondolni.

De surranópályán becsúszhat a Kecskemét is, ahonnan Tomiszlav Ivosev ugyan távozott, de jött Rastko Dramicanin, valamint a válogatott irányítója, Wittmann Krisztián is.

Rendkívül izgalmas, egyben különleges szezon előtt állunk. Nincs egyértelműen kiemelkedő bajnokesélyes, ahogyan a dobogó összetétele sincs kőbe vésve, ráadásul az is érdekes lehet, hogy mekkora figyelem fogja övezni a bajnokságot a kitűnő Eb-szereplést követően. Színvonal és izgalmak terén biztosan nem lesz hiányunk.

A cikk elkészüléséhez köszönjük a kezdo5.hu segítségét.