Vágólapra másolva!
A magyar férfi kosárlabda-válogatott tagjainak többsége olyan játékosok ellen lépett pályára a spanyolok elleni záró Eb-csoportmérkőzésen, akiket általában a tévén keresztül szokott látni. A világsztárokkal felálló címvédő ellen fantasztikusan játszott a Hanga Ádám nélkül felálló magyar csapat, amely ezúttal tisztes vereségre volt elég (87-64). Kolozsvár után pedig Isztambul vár Sztojan Ivkovicsékra és persze a vasárnapi Szerbia elleni nyolcaddöntő.

A magyar együttes tehát úgy lépett pályára a C-csoport záró mérkőzésén, hogy már biztosan tagja volt a nyolcaddöntő mezőnyének. A spanyolok eddig valamennyi meccsüket megnyerték. A legkisebb pontkülönbségű győzelmüket (6) a horvátok, a legnagyobbat a románok (41) aratták. Maradjunk annyiban, hogy jó lett volna a meccs végén e kettő között befejezni a találkozót.

Spanyolország: Barátságos arcot kérek

"Előbb megkérjük őket, hogy álljanak össze velünk egy közös fényképre, aztán, ha ez megvan, enkik megyünk." Ezt mondta az Origónak Sztojan Ivkovics, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya a csütörtöki spanyolok elleni mérkőzés előtt. A mester ugyanakkor nem szeretné, ha bárki is jutalomjátékként fogná fel a mérkőzést.

Első negyed: Magyarország-Spanyolország: 10-22

Hanga Ádám nem volt ott a magyarok kezdőcsapatában, sőt, a mérkőzés előtt már arról esett szó, hogy egyáltalán nem lép pályára. A magyarok az

Allen, Keller, Wittmann, Vojvoda, Perl

összeállításban kezdték a mérkőzést. A spanyokoknál Pau és Marc Gasol is a kezdőben volt, mellettük Navarro, Rubio és San Emeterio kapott helyet a kezdőötösben.

Közös fotó a spanyolokkal a meccs előtt Kolozsváron Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A meccs még el sem kezdődött, de az 500 fős magyar tábor már a Szép volt fiúk köszöntéssel üdvözölte a magyar csapatot.

23 másodperc elteltével a magyar csapat Allen triplájával 3-2-re vezetett.

Jegyezzük meg ezt a pillanatot. Aztán gyorsan helyreállt a rend, Navarro triplája után 3-8 oda. Keller Ákos bebúrázta Ribiót - voltak azért szívünknek kedves események. Aztán persze, amikor Pau Gasol a palánk közelébe került, ott nem volt kegyelem. 3 és fél perc elteltével már megvolt a közte tíz (3-13), majd Allen újabb duplájval szűkítettünk egy kicsit a hátrányon (5-13.) A spanyolok könnyedén játszottak, de ők is képesek volatk hibázni, majd Wittmann triplája után 8-16 volt az állás.

Perl Zoltán (b) és a spanyol Marc Gasol a férfi kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország - Spanyolország mérkőzésen Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A hetedik percben Pau Gasol már 10 pontnál járt, miközben a magyar csapat inkább a kinti dobásokat eröltette. Tóth Norbert szét tempót dobott (10-18), majd jött két spanyol dupla és ezzel zárult az első negyed. A spanyolok 22-10-re vezettek tehát.

Második negyed: Magyarország-Spanyolország: 29-41

Triplaváltással indult a második negyed. Előbb Rodriguez, majd Ferencz szórt egy hármast. Ha a címvédő rákapcsolt, nem volt kegyelem, de a magyar csapat igyekezett mindent megtenni. Jellemző a helyzetre, hogy a második negyed elején a spanyol válogatottnak összesen 1 faultja volt. Oriola két büntetőjéből egy sem ment be, Vojvodáé azonban igen. A második negyed közepére 30-15-re vezettek a spanyolok.

Keller Ákos (b) és a spanyol Pau Gasol a férfi kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország - Spanyolország mérkőzésen Kolozsváron 2017. szeptember 7-én Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Vojvoda ellen többször szabálytalankodtak, a Szolnok kosarasa biztos kézzel dobta a büntetőket. Majd Keller Ákos kezét tépték le, az ő büntetői közül egy ment be, így 18-30-as állást mutatott a tábla a 15. percben.

Ferencz szép triplát hintett, ezek a pillanatok voltak azok, amelyek miatt jó, hogy a sors összehozta nekünk ezt a mérkőzést.

Gondolkodásban és csapatjátékban is sokkal jobbak voltak a spanyolok, de ezen nem lehetett csodálkozni. Ami nekik edzőmeccs, az nekünk örömjáték volt a javából.

Ferencz újabb triplája pedig azt jelentette, hogy a neve mellett 18/12 állt.

Azaz hatból négy tripla. Bravó.

Rosco Allen (j) és a spanyol Marc Gasol a férfi kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország-Spanyolország mérkőzésen Kolozsváron Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezzel pedig újra meglett a közte tíz (27-37.) Csodálatosan tartotta magát a magyar csapat. Pau Gasolt visszaküldték, ő növelte 14 pontra a spanyolok előnyét.

A nagyszünetben 29-41 volt az állás, azaz a második negyedet döntetlenre hozta Magyarország.

Elképesztő. Meg az is, hogy Pau Gasol minden idők legeredményesebb játékosa lett az Európa-bajnokságok történetében. Ehhez 1107 pontot kellett dobnia.

Harmadik negyed: Magyarország-Spanyolország: 46-60

Pontszegényen indult a harmadik negyed, két perc alatt csak egy spanyol kosár esett. Majd jött Keller Ákos és az ő csodás zsákolása. (31-43), amire Pau Gasol ugyancsak zsákolással válaszolt. Wittman Pau Gasol fölött dobott kosarat, ráadásul a támadóidő lejártának pillanatában, így a harmadik negyed közepén 33-45 volt az állás.

Tóth Norbert dob a kosárra Ricky Rubio mellett a Magyarország – Spanyolország kosárlabda Európa-bajnokság csoportmérkőzésén Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Ferencz Csaba nagyon elemében volt, már a 14. pontját dobta (33-50), de Rubiónak erre is volt egy triplája. A spanyolok szinte észrevétlenül növelték a különbséget,

a 28. percre megvolt a közte húsz - 35-55.

Perl Zoltán Eilingsfeld János és Vojvoda Dávid sem akart lemaradni a triplagyártásban, nagyszerű kísérlete után zárkózott feljebb a magyar válogatott, a tripla-tripla után 44-57 volt az állás, majd Perl duplája és Spanyolország időt kért.

Csináltunk egy 11-2-t.

Tényleg le a kalappal a játékosok előtt. 46-57-re jöttünk fel, de ez kissé felbosszantotta a spanyolokat. Rubio vágott egy hármast, de így is örömkosárlabdát játszottunk Spanyolország ellen Kolozsváron. Az utolsó szünetben 46-60 volt az állás. Ezt a negyedet is csak két ponttal nyerték a spanyolok.

Negyedik negyed: Magyarország-Spanyolország: 64-87

Mi van itt! Ruják és Vojvoda újabb tripla, 52-60.

Döbbenetes. Még akkor is az, ha tudjuk, hogy a spanyolok nem pörögtek 100 százalékon. Aztán jött Ferencz Csaba és az ő hármasa - 55-60.

Mínusz húszról jöttünk vissza mínusz ötre.

Allen Rosco nehéz helyzetben Paul Gasol mellett a Magyarország – Spanyolország kosárlabda Európa-bajnokság csoportmérkőzésén Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Várható volt, hogy mindez felbosszantja a spanyolokat, akik gyorsan visszaállították a közte tizet. Kétszer is lerohantak bennünket, így hamar 57-71 lett. De csak addig, amíg Tóth Norbert nem vágott be egy újabb hármast, amely

a magyar válogatottnak ezen a meccsen a tizenharmadik triplája volt.

Négy perccel a vége előtt 73-60-ra vezetett a címvédő. Komolyan mondom, sajnálta az ember, hogy közeledett a vége.

Eilingsfeld például három spanyolt küldött el gyufáért,

úgy ért el kosarat. Na, ezt már nem hagyta annyiban az Eb-címvédő. Jött egy Roudriguez-tripla és két perccel a vége előtt 80-62-re vezetett a spanyol válogatott.

A vége örömjáték, visszaállt a közte húsz, majd a legvégén zúgott a szép volt fiúk! Jogosan.

Férfi kosárlabda Európa-bajnokság, C-csoport, 5. forduló:

Magyarország-Spanyolország 64–87 (10–22, 19–19 17–19, 18–27)
V: Maestre (francia), Krejic (szlovén), Zascsuk (ukrán)
Pontszerzők: P. Gasol 20, Rodriguez, W. Hernangomez 15-15, M. Gasol 10, J. Hernangomez 8, Rubio 6, San Emeterio 5, Navarro, Oriola 3-3, Sastre 2, illetve Ferencz 17, Vojvoda 10, Perl 9, Tóth 7, Allen, Eilingsfeld, Wittmann 5-5, Keller, Ruják 3-3

A C-csoport további mérkőzései:

Horvátország-Csehország 107-69 (28-17, 26-23, 24-20, 29-9)
Montenegró-Románia 86-69 (24-19, 18-11, 24-23, 20-16)

A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 10 pont, 2. Horvátország 9, 3. Montenegró 8, 4. Magyarország 7, 5. Csehország 6, 6. Románia 5

A csoport első négy helyezettje jutott a nyolcaddöntőbe, az utolsó két válogatott számára véget ért a kontinenstorna.

Mivel a lett kosárlabda-válogatott csütörtökön 89-79-re legyőzte a társházigazda török csapatot a férfi Európa-bajnokság csoportkörének zárófordulójában, így eldőlt, hogy a magyarok Szerbiával találkoznak az isztambuli nyolcaddöntőben, magyar idő szerint vasárnap 15.15-kor.