Vágólapra másolva!
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 80-71-es győzelme után Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány boldogan nyilatkozott az Origónak Kolozsváron. 

Rendkívül megható volt, ahogy fél órával a lefújás után is a közönség ünnepelte a csapatot. Mennyire volt nehéz emocionálisan ez a mérkőzés?
Természetesen egészen rendkívüli körülmények között kosárlabdáztunk és nyertünk. Ezt az estét soha nem fogjuk elfelejteni.

Ma is azt mondom: a legkönnyebb bírálni, a legnehezebb a munkát elvégezni. Ha a kisemberek összefognak, nagyon hangos sikert érhetnek el.

Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány és Vojvoda Dávid öröme a románok legyőzése után Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Családos emberek százai voltak itt a lelátón és könnyeztek a csapat teljesítménye láttán. Mindenkinek nagyon köszönöm ezt az estét.

Románia legyőzése életem legnagyobb élménye volt. Mind érzelmileg, mind szakmailag.

Jól láttuk, hogy ez a mérkőzés szakmailag nehezebb volt, mint a csehek elleni győzelem?
Igen, mindenképpen.

Öt év munkája van ebben a továbbjutásban.

Ez a helyszín, ez a hangulat egyetlen játékosomat sem hagyta hidegen. Persze, hogy nehéz volt ilyen miliőben jól játszani, de megcsináltuk és ez a lényeg.

Egy nap pihenő után a spanyolok következnek. Ellenük milyen meccsre számíthatunk?
Először is, a mérkőzés előtt csinálunk egy közös fotót velük, hiszen ezeket a játékosokat a keret tagjainak többsége legfeljebb a tévében láthatja. Amikor megvolt a fotó, fogjuk magunkat és nekik megyünk.

Magyar mámor Kolozsváron a románok legyőzése után Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezt komolyan mondja? Szóval, nem lesz egyfajta jutalomjáték?
A legkomolyabban. A jutalom a románok elleni meccs volt, meg a szerdai pihenőnap lesz.

A magyar férfi kosárlabda-válogatott a legjobb tizenhat közé jutott. Most még csak ízlelgetjük mindezt, de mit jelent ez a sportágnak valójában?
Óriási siker ez. A horvát sajtó az Eb előtt azt írta, hogy a magyarok akár a legjobb nyolcba is bejuthatnak, mert a csapatomnak semmi vesztenivalója nincs ezen az Eb-n. Ez hízelgő ránk nézve, de nem mennék ennyire előre. Már csak azért sem, mert a srácokkal együtt most szeretném élvezni ezt a sikert.

A győztes magyar csapat örül a férfi kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Románia - Magyarország mérkőzés végén. A magyar válogatott 80-71-re győzött Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az Európa-bajnokság előtt minden nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a csapat ott lehet a legjobb tizenhat között, azaz eljuthat Isztambulba. Sokan kinevették ezért, rengetegen kérdőjelezték meg a mondatait. Tegye a szívére a kezét, nem volt ebben a nyilatkozatban némi kockázat?
Nem, azt is megmodom, miért. Mert nincs itt a kocsim. Aki engem ismer, az tudja, hogy ha vége egy eseménynek, nem a csapattal megyek vissza a busszal, hanem az autómmal.

Szóval, a járgány Kecskeméten maradt. Azt hiszem, jól van ez így.

Eredmény, C csoport, 4. forduló:
Magyarország-Románia 80-71 (16-15, 22-17, 22-20, 20-19)
A magyar pontszerzők: Vojvoda 26, Hanga 25, Allen 10, Eilingsfeld 5, Perl 4, Keller 4, Karahodzsics 3, Kovács 2, Ferencz 1

Korábban:
Spanyolország-Horvátország 79-73 (21-20, 17-12, 15-22, 26-19)
Montenegró-Csehország 88-75 (24-17, 25-17, 29-21, 10-20)

Az állás: 1. Spanyolország 8 pont, 2. Horvátország 7., 3. Montenegró 6 (292-298), 4. MAGYARORSZÁG 6 (271-283), 5. Csehország 5, 6. Románia 4