Vágólapra másolva!
Elkeseredetten nyiatkoztak a magyar férfi kosárlabda-válogatott tagjai a Montenegrótól elszenvedett 24 pontos vereséget követően Kolozsváron. A magyar csapat 72-48-ra kapott ki a balkáni együttestől, így két mérkőzés után két vereséggel áll a C-csoportban. 

Hanga Ádám szerint a montenegrói csapat sokkal erősebb volt, mint a magyar. "Gratulálok a montenegrói játékosoknak, akik nagyon agresszív, kemény kosárlabdával leptek meg bennünket.

Innentől kezdve arra kell koncentrálnunk, hogy a vasárnapi szünnapot követően hétfőn verjük meg a cseheket és kedden a románokat. Ehhez azonban sokkal jobb teljesítmény kell, mint a mostani."

Vojvoda Dávid Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A 20 pontot szerző Vojvoda Dávid a következőket nyilatkozta: " Nem adtuk fel a meccset, mert a magyar válogatott soha nem ad fel egyetlen mérkőzést sem. Már a horvátok elleni pénteki találkozót követően mondtam, hogy a montenegróiak ellen sokkal keményebb ütközet vár ránk.

Montenegró ellen nagyon rossz százalékkal dobtunk. Lehetne itt hivatkozni a csúszós labdára, meg a terem nagyságára, de azt hiszem, hogy ezek felesleges kifogások lennének.

Ivkovics Sztojan, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A szövetségi kapitány, Sztojan Ivkovics a meccs utáni sajtótájékoztatón így beszélt: "Gratulálok Montenegrónak.

Elszalasztottuk azt, hogy egy jó meccset játszunk, remélem, hogy a későbbiekben javulni fogunk, és megszerezzük az első győzelmünket. Köszönöm a szurkolók biztatását."

Férfi kosárlabda Európa-bajnokság, C-csoport, 2. forduló: Magyarország-Montenegró 72-48 (11-14, 18-25, 11-21, 12-18)

Magyarország: Wittmann 2, Vojvoda, 20/6 Hanga 8/3, Allen -, Keller -.
Csere: Kovács -, Tóth -, Ferencz -, Perl 13, Karahodzsics 2, Eilingsfeld 3.

Montenegró: Rice 5/3, Sehovics 4, Djurisics 9/3, Barovics -, Vucsevics 13.
Csere: Pavlicsevics 6/6, Todorovics 4, Dubljevics 13/3, Mihajlovics -, Ivanovics 10/3, Vranjes 8/6.