Vágólapra másolva!
A 2016-os riói olimpián negyeddöntőt játszó horvát válogatott ellen kezdte meg Eb-szereplését Kolozsváron a magyar nemzeti csapat, amely 18 év szünet után vehet részt ismét a férfi kosárlabdázók európai csúcseseményén. A meccsnek nem a magyarok az esélyesei, mindazonáltal jó lenne a lehető legtöbbet kihozni magunkból és szoros meccset vívni ellenfelünkkel.

Azt már a sorsolás pillanatában lehetett tudni, hogy Sztojan Ivkovics együttese borzalmasan nehéz csoportba került.

A horvátokon kívül a C-csoportban játszanak a végső győzelemre is esélyes spanyolok, valamint a montenegrói, a cseh és a román együttes is.

Európa-bajnokságon legutóbb 1969-ben nyert meccset a magyar férfiválogatott - az olaszországi Casertában a svédeket verte meg Magyarország. Reálisan nézve Kolozsváron a házigazda román válogatott ellen lehet győzelmi esélye a mieinknek, a legjobb 16 közé jutáshoz azonban legalább még egy győzelem kellene. Ezt a csehek ellen lehet megszerezni. Maradjunk azonban abban, hogy már a románok elleni esetleges diadal is csodálatos lenne.

Kolozsváron melegít a magyar válogatott a horvátok elleni mérkőzés előtt Forrás: Lantos Gábor

Ez azonban még messze van (Csehországgal hétfőn, a románokkal kedden játszunk), a horvátok keretét elnézve pedig félelmetes volt a névsor. Az Indiana Pacers játékosa, Bojan Bogdanovics például 23 pontot szórt a riói olimpia Horvátország-Spanyolország csoportmeccsén, azt a találkozót hatalmas meglepetésre 72-70-re a horvátok nyerték.

Bojan Bogdanovic, a horvát válogatott egyik legjobbja Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Akik azonban képesek negatív szenzációt okozni. A két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon Csehország 80-59-re verte őket a nyolcaddöntőben. A csehekkel most is találkozik majd a horvát csapat.

Ami a magyar válogatottat illeti, Sztojan Ivkovics együttese tizenkét felkészülési meccsel hangolt az Eb-re.

Ebből négyet megnyert (kettőt Izland és kettőt Szlovákia ellen), nyolcat elvesztett (Lengyelország, Nagy-Britannia, Izrael, Oroszország, Izland, Németország, Csehország és Slovénia ellen), de a magyarok szövetségi kapitánya sokszor hangsúlyozta, hogy nem az edzőmeccseken, hanem az Európa-bajnokságon akar jó és eredményes játékot látni.

A magyar közönség Kolozsváron Forrás: Origo

Fél órával a kezdés előtt a magyar szurkolók üvöltésétől volt hangos a 10 ezer néző befogadására képes kolozsvári sportcsarnok. Az érdeklődés amúgy meglehetősen visszafogott, lévén, a román válogatott a torna talán legszerényebb képességű csapata. Ezek voltak tehát az előzmények, indulhatott tehát a C-csoport nyitómeccse, a Magyarország-Horvátország összecsapás.

Első negyed: Magyarország-Horvátország 20-20

A magyar csapat az

Allen, Keller, Wittmann, Hanga Vojvoda

összeállításban kezdte a mérkőzést. Amely nem kezdődött jól, mert úgy kaptunk három kosarat, hogy közben három személyi hibát is begyűjtöttünk. 6-0-s horvát vezetés után Keller szép zsákolása jelentette az első magyar pontokat. Az ötödik percben Roscoe Allen triplája szépen hullott be a kosárba, erre a túloldalon Tomasnak is volt válasza szintén egy hárompontossal (5-9.)

Fogát összeszorítva küzdött a magyar csapat, jelentős erőbedobásra késztetve a horvátokat.

Hanga Ádám egy szép tempóval 9-13-ra hozta fel a magyar csapatot, majd vele szemben kétszer is szabálytalankodtak - legalább a horvátok faultjai is növekedtek. Perl kosarával 3 perccel az első negyed vége előtt két pontra jöttünk fel (11-13), majd jött a negyed legszebb jelenete: Eilingsfeld János a levegőben úszva zsákolt és egyenlített a magyar csapat. 15-15, másfél perccel a negyed vége előtt.

Hanga Ádám, valamint a horvát Marko Tomas és Luka Zoric a férfi kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország-Horvátország mérkőzésen az erdélyi Kolozsváron Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Sőt!

Hanga Ádám oldalról bevágott egy hármat, lássanak csodát, Horvátországnak időt kellett kérnie, mert a magyar válogatott 18-15-re vezetett.

Ekkor egy perc volt hátra az első negyedből, amit pedig eddig láttunk, az minden várakozást felülmúlt. Vojvoda újabb kosarával 20-15 ide, de erre már volt válaszuk a túloldalon is. Másfél másodperccel a negyed vége előtt egy igencsak véleményes szabálytalanságot fújtak be a bírók, Bogdanovic mindkét büntetőt bedobta, így az első negyed végén 20-20 volt az állás.

Második negyed: Magyarország-Horvátország 36-39

Vojvoda Dávid második kosara egyben a játékos 1000. pontja volt a magyar férfi kosárlabda-válogatottban.

Vojvodának ez volt a 96. mérkőzése a nemzeti csapatban. Ferencz Csaba triplával jelentkezett, ismét a magyar válogatott vezetett 25-24-re, majd a bírók a túloldalon három másodpercet fújtak, jöhetett ismét a magyar csapat. Keller szigorú zsákolása után 27-24 ide, de a horvátok szívósan tapadtak a magyarokra. Ivkovics kapitány sokat cserélt, miközben azért könnyű kosarakat is kaptunk. A 15. percben a horvátok második személyi hibájukat gyűjtötték be, a magyar csapat neve mellett nulla állt.

Ferencz szinte önkívületben játszott, sült a keze, 31-28 ide.

A nagy tempójú mérkőzésen az is felmerült, meddig bírja erővel a magyar csapat. A görög-francia-svájci bírói hármas nem szeretett bennünket, de az olykor nevetséges ítéleteket is roppant fegyelmezetten vette tudomásul a magyar csapat. Jól szedtük a támadólepattanókat, nagyszerűen játszottunk.

Vojvoda Dávid megszerezte 1000. pontját a magyar válogatottban Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A 18.percben vette vissza a sokkal esélyesebb horvát válogatott a vezetést (31-32), majd az ellenfél percei következtek. 34-37-es állásnál indult a negyed utolsó perce. Keller Ákos közeli kosarával egy pontra hozta fel Magyarországot, ekkor 24 másodperc volt hátra a nagyszünetig. Saric még bedobta a magáét, így a nagyszünetben 39-36-ra a horvátok vezettek.

Magyar szurkolóktól volt hangos a kolozsvári Polyvalent Hall Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az első két negyedben a magyar válogatott játéka messze felülmúlt minden egyes előzetes várakozást. Keller Ákos volt a legjobb dobónk 6 ponttal, Hanga, Allen, Ferencz és Perl 5-5 pontot szórt. A túloldalon Bogdanovic 10, Saric 9 pontot jegyzett.

Ami viszont aggodalomra adott okot, hogy Hanga kisebb a szünetben a derekát fogva bicegett be az öltözőbe.

Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány a szünetben az Origónak azt mondta, hogy Hanga Ádám ráesett a csípőjére, fájdalmai vannak, de az orvosok vizsgálják. Könnyen lehet, hogy ezen a meccsen már nem tér vissza a pályára a magyar csapat játékosa.

Harmadik negyed: Magyarország-Horvátország 53-52

Amint az várható volt, Hanga Ádám nem jött vissza a pályára, a kispadon ülve nézte a meccset. Keller két horvát hústoronnyal a nyakán dobott kosarat (38-40), majd Vojvoda is eredményes volt.

Perl Zoltán a horvát Marko Popovicával küzd a palánk alatt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyar csapat nem akart leszakadni, együttesünk legjobbja, Vojvoda Dávid emberrel együtt dobta be, majd a 25. percben újra egyenlő volt az állás, 46-46. Ezt is felül lehetett azonban múlni. Perl szép betörésével a 27. percben 50-48 ide, majd elhibáztunk egy ziccert, így 50-50-nél fordultunk rá a harmadik negyed utolsó két percére.

A magyar csapat jól szedte a védőlepattanókat, elöl a támadásban azonban olykor megremegett a kéz. Egy perccel a negyed vége előtt Keller Ákos dobhatott két büntetőt. Sajnos, mind a kettő kimaradt. De nem úgy Perl Zoltán csodás hármasa.

Őrület. 53-50 Magyarország javára fél perccel a harmadik negyed vége előtt.

Valahogy ki kellett volna húzni kapott kosár nélkül. Nem sikerült, Saric bedobta, de a miénk volt az utolsó támadás. Ezt nem dobtuk be, de a negyedik negyed előtt így is a magyar csapat vezetett 53-52-re.

Arról nem beszélve, hogy a magyar csapat ekkor már 16 támadólepattanónál tartott.

Negyedik negyed: Magyarország-Horvátország 58-67

Jó volt látni a roppant ideges horvátokat, de lehetett tudni, hogy a negyedik negyed iszonyatosan nehéz lesz.

Perl Zoltán ziccere a horvát Filip Kruslin mellett a Magyarország-Horvátország mérkőzésen Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ráadásul ezzel a teljesítménnyel alaposan felbosszantottuk a kissé nagyképű horvátokat. 2 perc telt el a negyedik negyedből és a horvátok újra vezettek, ezúttal három ponttal 56-53-ra. Tomas Marko triplája a lehető legrosszabbkor jött, a hat pontos horvát előny ezen a meccsen nagyon jelentősnek tűnt a fáradó magyar csapat ellen.

Semmi szükség nem volt arra, hogy a bírók közbeavatkozzanak, de mégis ezt tették. Egyszerűen felfoghatatlan, miért ítéltek technikait Eilingsfield János ellen. Hivatalosan persze azért, mert eldobta magát.

De ez akkor is nevetséges fújás volt, mert nem dobta el magát

. Eilingsfeld zseniálisat védekezett Saricon, a horvát fordult bele a magyar védőbe, támadó helyett mégis Eilingsfeld kapott technikait. Szégyen.

Ami ennél nagyobb baj volt, hogy a negyedik negyedben a magyar válogatott három és fél perc alatt nem dobott pontot.

Keller Ákos, valamint a horvát Dario Saric és Darko Planinic a Magyarország-Horvátország mérkőzése Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ekkor Vojvoda a támadóidő lejárta előtti utolsó pillantban engedett el egy triplát -

kosár, 56-60 az állás a horvátoknak.

Öt perc volt hátra a meccsből, egyre többször próbálkoztunk a kinti dobásokkal, sikertelenül. Ivkovics időt kért, mert a támadásaink továbbra is akadoztak. 56-64-es állással indult el az utolsó négy perc. Hat perc alatt tehát az egy Vojvoda-triplán kívül nem tudtunk kosarat szerezni. A végeredmény 58-67, de szégyenkezésre semmi ok, ezt a teljesítményt meg lehet dicsérni.

Férfi kosárlabda Európa-bajnokság, C-csoport, 1 forduló: Magyarország-Horvátország 58-67 (20-20, 16-19, 17-13, 5-15)
a két csapat pontszerzői: Perl Z. 12, Vojvoda 11, Eilingsfeld 8, Keller 8, Ferencz 7, Allan 5, Hanga 5, Wittmann 2, ill. Bogdanovic 23, Saric 15, Tomas 8, Planinic 6, Ukic 6, Simon 5, Bender 2, Popovic 2.

A csoport másik két meccsének eredménye:

Spanyolország-Montenegró 99-60
Csehország-Románia 83-68