Vágólapra másolva!
Augusztus 31. és szeptember 17. között rendezik a 2017-es kosárlabda Európa-bajnokságot. A kontinensviadal négy városban, Helsinkiben, Tel-Avivban, Kolozsvárott és Isztambulban zajlik majd. Itt lesznek a csoportmeccsek, a magyar válogatott pedig a kolozsvári hatosba került. A házigazdákon kívül a torna legnagyobb esélyesével és két további dobogó-várományossal is összesorsolták a magyarokat. Megnézzük, mi várhat Ivkovics Sztojan játékosaira, van-e esély a továbbjutásra és kik harcolhatnak majd az érmekért.

C, azaz (halál)csoport (Kolozsvár)

Rendhagyó módon nem betűrendben haladunk a csoportok között, inkább kezdjük a C jelűvel, hiszen a kolozsvári hatosban kapott helyet Magyarország válogatottja is. Ezen kívül elmondható, hogy ez a legerősebb csoport, ha a válogatottak minőségét nézzük. A spanyolok talán még innen is kiemelkednek, hiszen egyrészt ők a címvédők, másrészt évek óta ott vannak a legjobbak között, már-már uralják az európai mezőnyt. Világversenyeken nekik van egyedül reális esélyük arra, hogy felvegyék a versenyt az Egyesült Államok legjobbjaival.

A felkészülés alatt ugyan súlyos térdsérülést szenvedett a csapat egyik ikonja, Sergio Llull, de még így is el lehet mondani, hogy a hispánok pályáznak legnagyobb eséllyel az aranyra.

A két Gasol-testvér, Pau és Marc az NBA-ben is klasszisnak számít, saját posztjukon a szűk elitbe tartoznak, ráadásul a siker sem kerülte el őket (Pau kétszeres bajnok a Los Angeles Lakersszel, Marc pedig 2013-ban elnyerte az Év Védője-díjat is).

Paut tavalyelőtt az Eb legjobb játékosának is megválasztották, miután 25,6 pontot átlagolt meccsenként. Palánk alatt és távolról és életveszélyes, hihetetlenül képzett és intelligens játékos, Keller Ákoséknak bizony fel kell majd kötniük a nadrágot ellene és Marc ellen is. A karmesteri pálcát minden bizonnyal Ricky Rubio kapja meg, aki szintén a tengerentúlon vitézkedik (idén nyáron váltott csapatot), és NBA-szinten is a legjobban passzoló irányítók közé tartozik, ráadásul ő is jó védő. Legnagyobb hiányossága a borzasztó dobása, sem a gyűrű közelében, sem triplából nem jelent túl nagy veszélyt.

Pau Gasol (elöl) idén is jó eséllyel pályázik az MVP címre Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Pool Eric Gay

De nyugodtan meg lehet még említeni a veterán klasszisokat, Juan Carlos Navarrót, vagy Sergio Rodriguezt. Esetleg a feltörekvő fiatalokat, mint Alex Abrines, Willy és Juancho Hernangomez. Ez a csapat annyira mély és olyan jó az egyesúly az "öregek" és a "gyerekek" között, hogy a többi válogatottnak minimum 100%-ot kell majd nyújtani ahhoz, hogy legyőzzék a címvédőt.

Akinek lehet esélyük, azok a szintén C-csoportos horvátok.

Déli szomszédainknál a legnagyobb név kétségtelenül a Philadelphia játékosa, Dario Saric.

A még mindig csak 23 esztendős csatár tavaly épphogy lemaradt az NBA-ben az Év Újonca-címről (ki-ki döntse el, mennyire volt jogos), és azt már láthattuk tőle tavasszal, mire képes a legjobbak között. Mellette ott van még a Phoenix Suns erőcsatára, Dragan Bender, akinek igencsak hasonló a játékstílusa Saricéhoz, kérdés, mennyit lesznek majd ők ketten egyszerre a pályán. Bojan Bogdanovic pedig egy igazi dobógép, akinek, ha jó napja van, bármikor összejöhet számára egy harmincpontos meccs. Óriási meglepetés lenne, ha nem jutnának tovább, akár még a dobogóra is odaérhetnek.

Dario Saric-ra vezérszerep vár a horvát csapatban Forrás: AFP/Mark Ralston

Montenegró esetében is hasonló a helyzet, igaz, náluk több nagy hiányzó is lesz, elég a nemrég visszavonuló Nikola Pekovicsra gondolni. Szerencséjükre, ugyancsak centerposzton ott van nekik Nikola Vucsevics, aki szintén nagyon technikás középjátékos, viszont, hogy védekezésben akadhatnak gondjai. Rajta kívül a honosított Tyrese Rice lehet a legnagyobb fegyverük, aki az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb Európában játszó kosarasa. Kérdés, hogy a Barcelonával folytatott csatározásai mennyire nyomják majd rá a bélyeget a játékára.

Az első három hely talán borítékolható, a negyedikért (és egyben az utolsó továbbjutó pozícióért) fog csatározni Csehország, Románia és Magyarország.

A cseheknél meg lehet említeni a Washington perememberét, Tomas Satoransky-t, vagy a 37 éves egykori bostonit, Jiri Welsch-t.

Azonban több fontos hiányzójuk is van, így egy nagyon koncentrált, jól védekező magyar válogatott elkaphatja őket. Akárcsak a románokat is, akik a papírforma szerint az utolsó helyen végeznek majd a csoportban, de a hazai pálya előnyét soha nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Amennyiben Hanga Ádám tudja hozni a Baskoniában látott formáját, úgy összejöhet a magyar továbbjutás Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Iker Pastor

És akkor a mieink.

1999 után ismét Európa-bajnokságon szerepelünk. Ez már önmagában nagy szó, hát még egy esetleges továbbjutás mekkora lenne!

A kerethez egy hete végre csatlakozott az Európa-szinten is klasszisnak számító Hanga Ádám, miután végre pont került az átigazolási ügyének végére. Nem lesz ott viszont az a DeAndre Kane, akit honosítottak ugyan, de az amerikai csúnyán felültette a válogatottat és a szövetséget. Napokig nem adott hírt magáról, majd kiderült, hogy megjelent új klubcsapatánál, a Maccabinál, és már velük készül. Tóth Ádám is összeszedett egy sérülést a felkészülési időszak alatt, így ő sem lehet majd ott a tornán, helyette Karahodzsics Kemal tart majd a csapattal. A felkészülési meccsek nem igazán sikerültek jól, de Ivkovics mester ekkor főleg a kísérletezést tartotta szem előtt, ráadásul Hanga nélkül vívta a válogatott szinte az összes mérkőzését.

Ha Hanga felveszi a ritmust és megfelelő állapotban van, valamint kap segítséget Roscótól, Wittmantól, Vojvodától, vagy Perltől, akkor lehet keresnivalónk és reális cél lehet a nyolcaddöntő.

A védekezést muszáj lesz megszilárdítani és az eladott labdákra kell majd nagyon figyelni. Különben, ha a magyar csapat akár egy meccset is nyer Kolozsváron, akkor egy 48 éve tartó rossz sorozatot szakít meg.

Legutóbb az 1969-es olaszországi Európa-bajnokságon vertük meg a svédeket 92-76-re Casertában.

Rosco Allen (középen) fiatal kora ellenére túl van már jónéhány komoly megmérettetésen Forrás: AFP/2016 Getty Images/Ethan Miller

A csoport (Helsinki)

A spanyolok legfőbb kihívói ebben a hatosban találhatóak. Ketten is vannak, ők a franciák és a görögök.

Előbbi válogatott egy kicsit kilóg felfelé ebből a csoportból, még úgy is, hogy a legnagyobb nevek (Tony Parker, Rudy Gobert és Nicolas Batum) nem fognak játszani.

Ettől függetlenül a keretük így sem gyenge, sőt. Evan Fournier az NBA-ben is bármikor jó 20-25 pontra, mellette Boris Diaw az, aki a rutint fogja képviselni elképesztően magas játékintelligenciájával. Nando De Colóra is nagy feladat vár, Batum távollétében ő lesz a kezdő dobóhátvéd, de vélhetően megbirkózik vele, hiszen az ő esetében is az egyik legjobb európai játékosról beszélhetünk. Joffrey Lauvergne és Kevin Seraphin is minőségi játékerőt képviselnek ezen a szinten. 2011-ben ezüstöt, '13-ban aranyat, legutóbb bronzot nyertek, joggal várható tehát ismét egy érem.

A csoporton belül a görögök és a szlovének lehetnek a gallok legnagyobb ellenfelei.

A görög csapatból hiányozni fog egy vélhetően kamusérülés miatt Jannisz Antetokounmpo, aki talán az MVP-címre is esélyes lett volna (sőt, Kobe Bryant szerint jövőre ezt a címet az NBA-ben is el kell hódítania).

De Spanulisz és Zizisz sem lesz ott, ennek ellenére így is kötelező a továbbjutás Calathes, Buruszis és Papanikolau vezetésével.

Antetokounmpo (labdával) hiányát bizonyára megérzik majd a görögök, hiszen a világ 10 legjobb játékosa közé tartozik Forrás: AFP/2016 Getty Images/Mike Mcginnis

A finnekre is érdemes figyelni, hiszen a hazai legenda Petteri Koponen mellett két fiatal, Erik Muprhy és Lauri Markkanen is kiváló játékosok. A szlovénok kiesése is meglepetés lenne, Goran Dragic, a honosított Anthony Randolph és a világ egyik legjobb 20 éven aluli játékosa, Luka Doncic is rendelkezésre áll az Eb-n.

Az izlandiaknak és a lengyeleknek nagy bravúr kellene ahhoz, hogy beleszóljanak a továbbjutásért zajló harcba, ha készpénznek nem is lehet venni a francia-görög-szlovék-finn kvartett nyolcaddöntőzését, azért mindenképp valószínűsíthető.

B csoport (Tel-Avív)

Talán itt a legértelműbb a helyzet a csoportok közül, ami a legjobb kettőt illeti, viszont rajtuk kívül senkire sem lehet mondani, hogy biztos továbbjutó.

A litvánok a legutóbbi két Eb után ezüsttel tértek haza és alighanem most is a döntő a céljuk.

Legnagyobb hiányzójuk a fiatal Domantas Sabonis, rajta kívül azonban szinte mindenki rendelkezésre áll. A kezdőjük mindenkivel felveszi a versenyt, élen Valanciunasszal és Motiejunasszal, nagy kérdés a kispadon ülő játékosok minősége. Az olaszok akár meg is szorongathatják őket, de nagyobb esélyük lett volna, ha Danilo Gallinari nem töri el a kezét hihetetlenül banális módon. Luigi Datome és Marco Bellinelli vihetik majd a prímet, mindkettőjüknél benne van a pakliban néhány 20 pont fölötti meccs, viszont a védekezésük bőven hagy kívánni valót maga után.

Dirk Nowitzki jellegzetes dobása. Két éve egy kudarccal zárult Eb-n búcsúzott el a német nemzeti csapattól Forrás: AFP

A németek papírforma szerint ugyanúgy bejuthatnak a legjobb 16 közé, ehhez viszont egy parádés Dennis Schröderre van szükség, hiszen se Nowitzki (két éve visszavonult a válogatottól), se Zipser, se Pleiss, így a fiatal, szupergyors irányítóban bízhatnak. Ők, valamint Izrael, Grúzia és Ukrajna öldöklő küzdelmet fognak vívni a továbbjutó helyekért, de az olaszokat is megszoríthatja bármelyik együttes.

D csoport (Isztambul)

Ezt a hatost nyugodtan hívhatjuk tornyok csoportjának, hiszen a lett Porzingis, a szerb Marjanovics, az orosz Mozgov, a belga De Zeeuw és a török Erden is 210 centi fölötti magassággal büszkélkedhet.

A törökök hazai pályán próbálhatják meg kivívni a továbbjutást és elvileg nem is nagyon lehet ezzel gondjuk, kérdés, hogy meddig tart a lendületük (a csoportmeccseket követően az Eb teljesen átköltözik Isztambulba). Hiányzó itt is van bőven, elég az NBA-s kontingensre gondolni, ugyanis sem Kanter, sem Ilyasova, sem Asik nem fog pályára lépni a hazai tornán. Így Cedi Osmanra és Furkan Korkmazra hárul a vezérszerep, de a közönség segítségére is támaszkodhatnak.

Ha már a kimaradókról volt szó, akkor érdemes a szerbekkel folytatni.

Alapesetben bivalyerős, simán dobogóesélyes csapattal tudnának kiállni, de több sérültjük is van, nagyjából a kezdőcsapat 80%-a. Milos Teodoszics, minden idők egyik legjobb Európai játékosa (aki most tette át végre székhelyét Los Angelesbe) is sérült, ahogy a tavaly az NBA-ben berobbanó Nikola Jokics is.

De ugyanúgy nem lesz ott Isztambulban Nemanja Bjelica és Nemanja Nedovics sem. Nélkülük Bogdan Bogdanovicsban és az óriási Boban Marjanovicsban bízhatnak leginkább. A továbbjutás így is elvárt, onnantól viszont már nem lesz egyszerű dolgok.

Porzingis vezetésével a lettek akár egy bravúréremmel is gazdagodhatnak Forrás: AFP/2017 Getty Images/Elsa

A lettekre érdemes lesz odafigyelni, ugyanis üde színfoltjai lehetnek ennek a tornának és akár meglepetést is okozhatnak.

Ehhez elengedhetetlen a legnagyobb sztárjuk, a még mindig csak 22 éves Kristaps Porzingis jó játéka, de mellé még fel kell lépnie a Bertans-fivéreknek is.

Az oroszoknál van egy nagy visszatérő, Alekszej Sved négy év után ölti magára a nemzeti mezt és ez nagyon sokat dobhat az ő szereplésükön, ahogy a már fent említett Mozgov jelenléte is a palánk alatt.

A belga és a brit válogatott egy kicsit kilóg lefelé ebből a csoportból, de bármelyik formán kívüli csapatot elkaphatják, ha ők a maximumot nyújtják.

Összefoglalva a fentieket, rendkívül izgalmasnak ígérkezik az Európa-bajnokság, ráadásul 18 év után ismét szoríthatunk a magyar fiúkért is.

A magyarok menetrendje az Eb kolozsvári C csoportjában:
szeptember 1.: Magyarország-Horvátország 14.00
szeptember 2.: Magyarország-Montenegró 14.00
szeptember 4.: Magyarország-Csehország 14.00
szeptember 5.: Magyarország-Románia 19.30
szeptember 7.: Magyarország-Spanyolország 16.15