Vágólapra másolva!
A papírformának megfelelően magabiztos győzelmet aratott a férfi vízilabda-válogatott Nagy-Britannia ellen az Universidén (2-19), így az ötödik helyért játszhat majd a Märcz Tamás együttese.

Az első negyedet 7–0-ra nyerte meg a válogatott, Kardos Gergely a kilencedik percben kapott először gólt, s mire a britek megszerezték a második találatukat, a magyarok már tizenháromnál jártak – számolt be a hazai szövetség honlapja. A magyar válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, bizonyítva a két gárda közti jelentős tudáskülönbséget.

Az együttes végül 19 gólig jutott, Gyárfás Tamás háromszor annyit szerzett, mint a komplett brit válogatott, Kardos pedig a két kapott gól mellett 12 lövést hárított.

Az ötödik helyért játszhat majd a Märcz Tamás együttese az Universiadén Forrás: Illés Sándor

„Megtiszteltük a briteket azzal, hogy komolyan játszottunk ellenük. A második negyed után egy kicsit több teret is engedtünk nekik a zónavédekezéssel. Nagyon sportszerű, hajtós, de inkább félamatőr csapat volt az ellenfelünk, akik megköszönték a mai hozzáállásunkat a meccs után. Azt hiszem, kevés hasonló helyosztót látszott a vízilabda, hiszen itt már hasonló erőkből álló csapatok szoktak összecsapni."

A mi meccsünk előtt játszott Egyesült Államok–Ausztrália mérkőzés a 9–12. helyért például nagyon magas színvonalú volt. Jó lett volna ezekkel a csapatokkal is játszani, de ezen már nem tudunk változtatni.

Märcz Tamás a férfi vízilabda szövetségi kapitány Fotó: Mudra László - Origo

"Jansik Szilárd a mai meccsen nem játszott és várhatóan az ötödik helyért sorra kerülő meccsen sem fog, ami cseppet sem ígérkezik könnyűnek

"Épp ezért majd a többi játékosunknak kell több felelősséget felvállalnia ahhoz, hogy győzelemmel zárjuk az Universiadét" – árulta el Märcz Tamás.

A magyar válogatott a Hollandia–Japán találkozó győztesével játszik szerdán az ötödik helyért.

UNIVERSIADE 2017, TAJVAN
Férfiak
Az 5–8. helyért
Nagy-Britannia–Magyarország 2–19 (0–7, 1–5, 1–3, 0–4)
Gólszerzők: Paddon, Brown, ill. Gyárfás T. 6, Lőrincz 3, Sedlmayer 2, Pohl 2, Kovács Gergő 2, Angyal 2, Német T., Bundscuh