Vágólapra másolva!
A Magyar Vízilabda Szövetség csütörtökön elkészítette az első osztály csoportbeosztását.

A lebonyolítás nem változott,

így a két nyolcas csoportban zajló alapszakaszt követően a két csoport 1-4. helyezettjei a középszakasz felső-, 5-8. helyezettjei pedig alsóházában folytatják. Az együttesek az alapszakasz mérkőzésein szerzett összes pontjukat magukkal viszik, a lőtt és kapott gólokat viszont törlik.

A középszakaszban nyolc fordulót rendeznek, s a végeredmény alapján következhet majd a bajnoki rájátszás,

amelyben a legjobb négy folytatja az érmekért. A középszakasz legjobbja a negyedikkel, a második a harmadikkal játszik.

Az együttesek a rájátszás első körébe magukkal viszik az alap- és a középszakaszban elért egymás elleni eredményeiket.

Ezekkel együtt tartanak a párharcok az egyik fél hetedik pontjáig, ugyanakkor döntetlennel nem érhet véget mérkőzés: ez esetben büntetők következnek, így kizárólag három ponttal lehet gazdagodni.

A rájátszás második körében már a helyosztókat bonyolítják le, itt az egyik fél második győzelméig tartó párharcokat rendeznek, kivéve a finálét, ahol három siker kell a bajnoki címhez.

Az ob I küzdelmei október 4-én kezdődnek.

A csoportok

A csoport:
Szolnoki Dózsa-Közgép
FTC-PQS Waterpolo
MKB-Euroleasing-BVSC
VasasPlaket
Kaposvári VK
Debreceni VSE
UVSE
AVUS Szombathely

B csoport:
ZF-Eger
A-Híd OSC-Újbuda
PannErgy-Miskolci VC
ContiTech Szeged-Diapolo
RacioNet-Honvéd
PVSK Mecsek-Füszért
EBP Tatabánya
Metalcom-Szentes