Vágólapra másolva!
A férfi vízilabda Bajnokok Ligájában az A-Híd-OSC-Újbuda a bosnyák Banja Lukában játszik majd az első selejtezőkörben, a Ferencváros Veronába utazik az Eurokupában, Miskolc rendező lesz.

A Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának szombati beszámolója szerint

az újbudaiak szeptember 15. és 17. között az ötcsapatos tornán a házigazdák mellett spanyol, orosz és portugál riválissal találkoznak,

s harcolnak a továbbjutó első vagy második helyért. Abban már az Eger is érdekelt lesz, míg a címvédő Szolnok a főtáblán várja a három selejtezőkör végét.

Az A-Híd-OSC-Újbuda a bosnyák Banja Lukában játszik majd az első selejtezőkörben Forrás: OSC/Facebook

Az európai szövetség (LEN) sorsolásán kiderült, hogy az Eurokupában a klubtörténelem során először nemzetközi porondon szereplő

Miskolc rögtön rendező is lesz, s öt csapatot lát vendégül, míg a sorozat címvédője, a Ferencváros az olaszországi Veronába utazik,

itt hét együttes szerepel. Mindkét csoportból négyen jutnak tovább.

A decemberben rajtoló női Euroligában három magyar csapat érdekelt,

a LEN-kupa-győztes UVSE Hollandiában szerepel, a Dunaújváros ismét rendezőként küzdhet meg a továbbjutásért, míg a BVSC Olaszországban játszik.

A négyes csoportokból az első három gárda jut tovább.