Kvangdzsuban megvédhetné a címét a Millennium-csapat

Millennium-csapat, Fodor Rajmund
A Millennium-csapat játékosai a medencében ünneplik győzelmüket a masters világbajnokság döntője után
Vágólapra másolva!
Fodor Rajmund szerint csoda volt, hogy masters vizes világbajnokságon diadalmaskodó, olimpiai bajnokokból álló magyar férfi vízilabdacsapat éppen Budapesten tudott újra összeállni.

A 40 év felettiek kategóriájában friss világbajnok játékos az M1 aktuális csatornán hétfőn arról beszélt, bár már jó néhány éve a többségük az uszodán kívül keresi az útját, óriási élmény volt számukra a budapesti esemény.

A Millennium-csapat játékosai a medencében ünneplik győzelmüket a masters világbajnokság döntője után Forrás: MTI/Czagány Balázs

- mondta a kétszeres olimpiai bajnok Fodor. Hozzátette, ő már a tavalyi, rijekai masters Európa-bajnokságon is játszott, hogy felmérje, milyen erősségű a mezőny ebben a korosztályban.

"Február környékén realizálódott, hogy összeáll a Millennium nevű csapat.

Az volt a célunk, hogy jól érezzük magunkat ezen az öt mérkőzésen" - emlékezett vissza Fodor Rajmund.

Azzal kapcsolatban, hogy a két év múlva, a dél-koreai Kvangdzsuban sorra kerülő vb-n várható-e címvédés, a játékos kitérő választ adott.

Csoda volt, hogy az olimpiai bajnokokból álló vízilabdacsapat éppen Budapesten tudott újra összeállni Forrás: MTI/Czagány Balázs

"Szép lenne két év múlva címet védeni, de most, hogy még friss az élmény, azt mondom, ez egyszeri és megismételhetetlen volt.

ebben a korban pedig már egy évet is nagyon megérez az ember" - mondta Fodor, aki szerint még tovább növeli a csapat értékét, hogy a korábbi érmek mellé kerül a masters világbajnokság aranya.

Az egykori sikerkapitány Kemény Dénes által irányított, Millennium néven szereplő gárda a vasárnap esti döntőben orosz riválist vert 16-3-ra a margitszigeti Hajós uszodában,

így mind az öt meccsét megnyerve lett világbajnok.