Vágólapra másolva!
A Magyar Jégkorong-szövetség sikeresen lezárta a tárgyalásokat, így hivata-losan a finn Jarmo Tolvanen lett a magyar férfi felnőtt és az U20-as válogatott új szövetségi kapitányá.

A finn szakember a férfi U20 és a felnőtt válogatott szövetségi kapitányi posztját fogja betölteni, rutinos szakember, aki megfordult Svájcban, Svédországban, irányította korábban Finnország több korosztályos válogatottját, de a magyar hoki sem ismeretlen számára, hiszen volt korábban a Fehérvár AV19 ve-zetőedzője is.

Játékosként korosztályos finn válogatott volt, játszott Svédországban is, de fiatalon, 24 éves korában visszavonult.

Finnországban kezdett edzősködni, a Karhu-Kissat és a Kiekko-Espoo csapatánál. Edzői karrierjében az első komo-lyabb mérföldkő 1990-ben volt, amikor a finn U17-es válogatott mellett dolgozott segédedzőként, majd a következő években ő lett a finn U18 és U20 válogatott szövetségi kapitánya. Utána a felnőtt Ilves csapatánál lett segédedző, majd a Németországban már vezetőedzőként folytatta. Dolgozott Norvégiában, Svájcban, Dániában és Franciaországban, három évig pedig vezetőedző volt Svédországban, Hári János korábbi csapatánál a Leksands IF-nél.

Két világbajnokságon is vezette Finnország U20-as csapatát.

Jarmo Tolvanen szeptember 30-án, a lengyelek ellen debütál a kispadon Forrás: .jegkorongszovetseg.hu

Székesfehérvárra 2009-ben érkezett, és noha csak egy évig maradt,

a csapat története során először vele bejutott a rájátszásba.

Ezt követően Franciaor-szágban négy évig vezette a Dijon csapatát, ahol az év edzője díjat is meg-kapta. Két éves norvégiai kitérőt követően most újra visszatér Magyarországra, hogy a felnőtt és az U20-as férfi válogatottat vezesse.

Ocskay Gábor, mint az edző korábbi klubvezetője jó választásnak tartja Jarmo Tolvanent.

„A fehérvári tapasztalatok Jarmoval kapcsolatban kiválóak. A 10 év fehérvári EBEL-szereplés egyik kiemelkedő szezonját produkálta vele a csapat 2009/2010-ben. A négybe kerülés is nagyon közel volt akkor, és egy hatalmas Bécs elleni párharcban vesztettünk 4-2-re. Jarmo egy kiváló szakember, pályán belül és kívül is kiemelkedő teljesítményre képes.

Úgy érzem, hogy nagyon jó kezekbe kerül a karmesteri pálca

és az egész székesfehérvári jégkorongtársadalom nagyon örül annak, hogy a következő szezonban a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedik." - mondta el Ocskay Gábor.

Magyar közönség előtt a 90 éves a Magyar Jégkorong Szövetség rendezvé-nyen, a Budapest Arénában szeptember 30-án debütál a kispadon, amikor Lengyelországgal játszik a magyar válogatott.