Autóbalesetben meghalt a magyar kézikapus

Vágólapra másolva!
Életét vesztette Lakatos Ádám, a kalocsai kézilabdacsapat kapusa egy Kecskeméten történt autóbalesetben - írja a Kalohirek.hu.

„A helyszíni szemle adatai szerint az 52-es számú főúton közlekedett egy Opel Meriva típusú személygépkocsival Kecskemét irányába egy 27 éves kalocsai férfi. A sofőr későn vette észre az előtte forgalmi okok miatt álló teherautót, így az ütközés elkerülése érdekében járművével áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött az ott közlekedő Volvo kamionnak” - tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Lakatos Ádám utazott az egyik autóban Forrás: Facebook/Kalocsai KC

A baleset következtében az Opel vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az utast – egy 24 éves kalocsai férfit – nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba további egészségügyi ellátás céljából. A helyszíni szemle során kiderült, hogy az Opel sofőrje és utasa is elmulasztotta használni a biztonsági övet.

A rendőrség hivatalos közlése Lakatos Ádám balesetéről

Részben már hagyományosnak mondható programokkal, de újításokkal - sőt új állandó tárlattal - kiegészülve tartották meg az idei Múzeumok éjszakája rendezvényeit Kalocsán, öt helyszínen, június 24-én, szombaton. Kultúra, kaland, ismeretszerzés, egyéni és közösségi élmények a legrövidebb, itt és most mégis hosszú éjszakán. Egy „váratlan" balesetnek köszönhetően ismerkedtek meg a diákok a rendőrök munkájával.

A 27 éves kapust kiemelt népszerűség övezte a klubnál közvetlen baráti, emberi értékeiért, és nem utolsó sorban nagyszerű kapusteljesítményéért. Lakatos Ádám az idén is bajnoki címet ünneplő csapat, szó szerint egyik oszlopos tagja, nélkülözhetetlen tartópillére volt, akinek pazar védéseinél csak a szíve volt nagyobb barátai elmondása szerint - olvasható a Kalohirek.hu-n.

Gyertyagyújtás Ádámért