Vágólapra másolva!
Javier Sabaténak, a Telekom Veszprém távozó vezetőedzőjének csak azért van hiányérzete, mert csapata elveszítette a férfi kézilabda Bajnokok Ligája tavalyi döntőjét.

"Ott volt a kezünkben, de sajnos nem sikerült, ez nagyon fáj, mert a szurkolótábor és a klub megérdemelte volna" - nyilatkozta az MTI-nek hétfőn a spanyol szakvezető.

A tavalyi kölni négyes döntőben a veszprémiek a fináléba jutottak, ott pedig

a 46. percben már kilenc góllal vezettek a lengyel Kielce csapatával szemben,

végül hosszabbítás után hétméteresekkel mégis elveszítették a találkozót.

Javier Sabaté sokat tanult Veszprémben Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Marius Becker

Sabaté kifejtette, tökéletes volt a felkészülésük, és 46 percen keresztül a játékuk is.

"Jobban kézilabdáztunk, mint a Kielce, de utána jött egy mentális blokk".

"Ezen kívül szerintem minden rendben volt ebben a két szezonban, jól játszottunk" - tette hozzá.

Irányításával a Telekom Veszprém a BL-ben tavaly második, idén pedig harmadik lett, a SEHA Ligában egy évvel ezelőtt győzött, és idén is döntőt játszhatott, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig mindkét szezonban megnyerte.

Javier Sabaté győzelemmel köszönt el Veszprémtől Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Marius Becker

A 40 éves Sabaté a szintén spanyol Carlos Ortega másodedzőjeként 2012-ben érkezett a klubhoz, 2015 óta vezetőedzőként dolgozott, tavaly március óta pedig a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt, de idén nyáron mindkét poszton a svéd Ljubomir Vranjes váltja.

"A válogatottat nagyon nehéz pillanatban vettem át, hiszen nem sikerült jól a lengyelországi Európa-bajnokság, és ezzel együtt az olimpiai kvalifikáció. Először csak a Szerbia elleni párharcra szólt a megbízatásom, végül 21 találkozó lett belőle" - emlékezett az edző, akinek irányításával 13 győzelmet és egy döntetlent ért el a magyar válogatott, hétszer pedig kikapott.

A nemzeti együttes a vezetésével kijutott a januári francia világbajnokságra - ahol az olimpiai bajnok Dánia búcsúztatásával a negyeddöntőig jutott -, majd a jövő évi horvátországi Európa-bajnokságra is.

Szépen búcsúzott a válogatottól Fazekas és Sabaté

Európa-bajnoki selejtezőn lépett pályára Hollandia ellen a magyar férfi kézilabda-válogatott. Az már korábban eldőlt, hogy a magyar csapat ott lehet a januári, horvátországi kontinenstornán, így a főszerep az izgalmak helyett ezúttal az érzelmeké volt. MAGYARORSZÁG-HOLLANDIA 35-30 (16-13) MAGYARORSZÁG: Mikler, Fazekas (kapusok), Ancsin 1, Bánhidi 6, Bodó 3, Győri 10 (4), Iváncsik T.

A távozó tréner elmondta, mindig jó volt a kapcsolata a játékosaival, akikről csak jót mondhat, mert az első naptól az utolsóig segítették a munkáját.

"Vannak, akik húsz-huszonöt év alatt sem jutnak el két Bajnokok Ligája négyes döntőbe és egy világbajnokságra vezetőedzőként, nekem pedig ez két idény alatt megadatott. Ha két évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy ilyen eredményeket érek el, senki nem hitte volna" - nyilatkozta.

Javier Sabaté hangsúlyozta, tiszteletben tartja a vezetők döntését, amely szerint nem folytathatja munkáit.

"Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok csalódott, ugyanakkor nagyon boldog vagyok, hogy a szövetség bízott bennem, nagy öröm volt kapitánynak lenni. Csak az eredmények számítanak, és azokkal kapcsolatban szerintem senkinek nem lehet kifogása" - vélekedett.

A pályafutása folytatásáról elárulta, hogy már februárban eldöntötte, a szezon után pihenni fog.

Rouen, 2017. január 15. Xavi Sabaté szövetségi kapitány a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokság C csoportjának második fordulójában játszott Horvátország-Magyarország mérkőzésen Rouenban Forrás: MTI/EPA/Yoan Valat

"Szükségem van rá, mert embertelen volt, amit csináltunk. Óriási szezonon vagyunk túl, sikerült elérnünk a célunkat. Ezzel nagyon elégedett vagyok, de kilencven mérkőzésünk volt" - tette hozzá.

Kifejtette, mindig száz százalékot szeretne nyújtani, de tudja, ha azonnal munkát vállalna, erre nem lenne képes.

"Újra energiát kell gyűjtenem. Természetesen imádom a munkámat, szeretnék a későbbiekben is olyan szinten dolgozni, mint a Veszprémnél és a magyar válogatottnál"

- fűzte hozzá Javier Sabaté.