Brutálisan megerősödött a Fradi pólócsapata

A frissen igazolt Fradi-pólósok
Vágólapra másolva!
Olimpiai bajnokokat és fiatal tehetségeket igazolt az FTC-PQS Waterpolo férfi vízilabdacsapata.

Az ob I-ben negyedik helyen végző klubnál három olimpiai bajnok, Varga Dénes, a szerb Slobodan Nikic és Nikola Jaksic, valamint a világbajnok Vámos Márton érkezését jelentették be, a legtehetségesebb magyar fiatalok közül pedig Német Toni, Manhercz Krisztián és Sedlmayer Tamás érkezik.

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója elmondta, az Eurokupában a címvédés, míg az ob I-ben és a Magyar Kupában minimum a döntőbe jutás az elvárás.

"Most jött el annak az ideje, hogy meg kellett tennünk azt a bizonyos utolsó lépést, hogy

Minden sorozatban bajnokok akarunk lenni, addig megyünk előre, amíg ez nem sikerül" - mondta Nyíri Zoltán.

A frissen igazolt Fradi-pólósok: Varga Dénes, Vámos Márton, Manhercz Krisztián, Sedlmayer Tamás, Német Toni, Nikola Jaksic, Slobodan Nikic Forrás: Origo

Varga Zsolt vezetőedző megjegyezte, az új igazolások között a világklasszisok mellett rendkívül tehetséges fiatalok vannak, akik kemény munkával meghatározó játékosokká válhatnak.

"Két lábbal a földön állva, megfelelő alázattal kell dolgoznunk, hiszen az ellenfeleink is erősek, és ők is nyerni akarnak. A legfontosabb cél, hogy a szezon végén ne legyen bennünk hiányérzet" - nyilatkozta a szakember.

Gerendás György, a szakosztály igazgatója röviden annyit jegyzett meg, 1959-ben lett a Ferencváros sportolója, azóta a mostani lehet minden idők legjobb csapata.

A friss Bajnokok Ligája-győztes Szolnoktól érkező Varga három-, míg Vámos kettő plusz egy éves szerződést írt alá, a legutóbb az OSC-ben szerepelt Nikic és a Partizan Beogradtól szerződtetett Jaksic is két évre kötelezte el magát. Manhercz kettő, Német és Sedlmayer pedig egy plusz egy szezonra írt alá.

Budapesten képzelték el a jövőt

A világ legjobbjának korábban megválasztott Varga Dénes elmondta, a családjával Budapesten képzelte el a jövőt, ezért is nagyon örült a Ferencváros megkeresésének. Hozzátette, már az első szezonban szeretne bajnokságot nyerni. A pólós - aki újra testvérével, a szintén olimpiai bajnok Dániellel egy csapatban játszik majd - megjegyezte, a sok új játékosnak össze kell szoknia, de véleménye szerint ezzel a Magyar Kupa végjátékára már nem lesz gond.

Vámos elmondta, négy év után elérkezettnek látta az időt a váltásra. Úgy véli, rendkívül sokra hivatott ez a keretet, azonban a sok új igazolásnak még azért adna időt, hogy összeérjenek.

A szerb válogatottal 29 különböző érmet nyert Nikic kiemelte, különleges, megtisztelő érzés, hogy a legnagyobb tradícióval rendelkező magyar klubban folytathatja pályafutását. Hozzátette, a világ legjobbjaival játszhat majd együtt, és bízik abban, hogy több nagy trófeát nyernek.

Az ifjúsági világbajnok Manhercz kiemelte, elnyerte a tetszését az az építkezés, amely évek óta zajlik a Ferencvárosnál, biztos abban, hogy a jövőben a zöld-fehérek itthon és a nemzetközi kupaporondon is meghatározó szerepet játszanak majd.

Az Universiade-győztes Sedlmayer kiemelte Varga Zsolt személyét, akivel az utánpótlás-válogatottban már dolgozott együtt. Úgy érzi, személyes fejlődése szempontjából is a legjobb döntést hozta.

Német Toni szintén játszott már Varga Zsolt irányítása alatt a korosztályos válogatottban, mint mondta, a közös bizalom az, ami a legnagyobb szerepet jelentette klubváltásában. Megjegyezte, biztosan nagy harc megy majd a csapatba kerülésért centerposzton, de Nikictől az előző idényben is sokat tanult az OSC-nél.

Videoüzenetben jelentkezett be Nikola Jaksic, aki 20 éves kora ellenére már mindent megnyert a szerb válogatottal. Ő csak szeptemberben csatlakozik az együtteshez.

A hét érkező mellett öten távoztak, Marko Avramovic, Marko Cuk, Tóth Márton, Dőry Farkas és Vogel Simon is más klubban folytatja pályafutását, míg Nyéki Balázs a felnőttcsapatnál lesz segédedző, Katonás Gergő pedig az utánpótlásban dolgozik tovább.