Igazi thrillernek ígérkezik a Szolnok és a ZTE csatája

Szolnok, 2017. április 30. Vojvoda Dávid, a Szolnok (j3) és Keller Iván, a Fehérvár (j2) játékosa a férfi kosárlabda NB I Szolnoki Olaj KK - Alba Fehérvár mérkőzésén a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban 2017. április 30-án. MTI Fotó: Bugány János
Vágólapra másolva!
Azzal, hogy a férfi kosárlabda NB I-ben tavaly bajnoki címet szerzett Szolnok idén csak ötödik helyen zárta az alap, illetve a középszakaszt, már a rájátszás negyeddöntőjében slágermeccseket kénytelen vívni a Zalaegerszeggel. A bajnokság zárószakasza szerdán kezdődik. Három párosításban egyértelműnek tűnnek az esélyek, a Szolnok-ZTE pároscsata végkimenetele azonban szinte megjósolhatatlan.

Ahhoz, hogy a tavalyi bajnok szolnokiak bejussanak az elődöntőbe, legalább egyszer nyerniük kellene Zalaegerszegen. Ez már csak azért sem lesz egyszerű feladat, mert az áprilisi középszakaszban a ZTE mind hazai pályán, mind Szolnokon megverte a bajnokot.

Bencze Tamás, a ZTE vezetőedzője így látja az esélyeket:

Ami azonban nagyon nehéz lesz, hiszen a regnáló bajnok ellen lépünk pályára - még akkor is, ha nem játszik olyan formában, mint amire a kerete alapján képes lenne. Meghatározó, jó légiósok és magyar válogatottak állnak ellenfelünk rendelkezésékre, azt gondolom, ez a párharc a legnyitottabb a negyeddöntők közül" - nyilatkozta a bb1.hu oldalon a ZTE mestere.

Bencze Tamás, a ZTE vezetőedzője és a csapat szurkolói Forrás: bb1.hu

Kmezic Zoran, a Szolnok mestere szerint iszonyatosan kemény párharc vár a bajnokcsapatra. "Nagyon jól ismerjük a Zalaegerszeget, kemény, jó formában lévő csapat, tele önbizalommal.

Elsősorban a védekezésben kell javulnunk, sokkal keményebben és tudatosabban kell hátul játszanunk, de az utolsó egymás elleni meccsünket például a támadó lepattanók miatt veszítettük el, erre is jobban kell figyelnünk" - mondta a szolnokiak edzője.

Vojvoda Dávid, a Szolnok és Keller Iván, a Fehérvár játékosa. A Szolnok a ZTE, a Fehérvár a Kecskemét ellen kezdi meg a negyeddöntőket Forrás: MTI/Bugány János

A másik három negyeddöntő ennél sokkal egyértelműbbnek tűnik.

A rájátszásba az első helyen bejutott Alba Fehérvár idén az egész bajnokság nagy esélyesének számít.

Mostani ellenfelük, a Kecskemét a nyolcadik helyen jutott be a negyeddöntőbe. Már az is meglepetés lenne, ha három meccsnél több kellene ahhoz, hogy kiderüljön, ebből a párosításból melyik együttes lép tovább az elődöntőbe.

A fehérvári szurkolók az Alba Fehérvár magabiztos továbbjutásában reménykednek a Kecskemét ellen Forrás: MTI/Bugány János

A Körmend-Pécs negyeddöntő érdekessége, hogy az alapszakaszban mindkét csapat hazai pályán nyerni tudott a másik ellen.

Ha ez a sorozat most sem szakad meg, akkor a harmadik Körmend ött meccsen tudja felülmúlni a hatodik pécsieket.

Ezzel együtt ennek a párosításnak a nagy esélyese a Vas megyei csapat, amely idén ünnepelte első bajnoki címének harmincadik évfordulóját. Már csak ezért is szeretne jól szerepelni ebben a bajnokságban a Körmend.

Jelenet az alapszakaszban lejátszott Falco-Kaposvár mérkőzésről Forrás: Zoltan BONYHADI (c)/Bonyhadi Zoltan

A Falco mind a 18 hazai mérkőzését megnyerte Szombathelyen, ami elképesztő teljesítmény.

Csak ebből kiindulva a Kaposvárnak semmi esélye nincs ebben a párharcban.

Ugyanakkor mégis meglepetés lenne, ha a Falco három meccs alatt lezárná ezt a sorozatot, mert a Kaposvár hazai pályán mindenkire veszélyes.

A férfi kosárlabda NB I negyeddöntőinek szerdai mérkőzései: Falco-Kaposvár, Körmend-Pécs (18.00), Alba Fehérvár-Kecskemét (18.30), ZTE-Szolnok (19.00)