Vágólapra másolva!
Talant Dujshebaev lemondott a lengyel férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, de a szövetség elnöke egyelőre nem fogadta el a döntését.

Az edző vasárnap a Lengyelország-Fehéroroszország mérkőzés utáni sajtótájékoztatón jelentette be lemondását, miután csapata 27-27-es döntetlent játszott, így

csupán matematikai esélye maradt kijutni a jövő évi horvátországi Európa-bajnokságra.

"Minden döntést én hoztam, ezért én vagyok a felelős. Beszéltem az elnökkel a meccs után, arra kért, hogy gondoljam át a dolgot, de én már döntöttem. Büszke vagyok arra, hogy együtt dolgozhattam ezzel a nagyszerű csapattal, az utódomnak pedig minden jót kívánok" - idézi a szövetség honlapja Dujshebaevet.

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya bejelentette távozását. Forrás: AFP/Loic Venance

A lengyel szövetség elnöke, Andrzej Krasnicki közölte, nem szokott ilyen érzelmileg túlfűtött helyzetben dönteni, ezért a szövetségi kapitány bejelentését sem fogadja el.

"Hivatalosan nem kaptam meg a lemondását. A meccs után valóban közölte, hogy nem bírja elviselni a feszültséget, de nem akartam ilyen komoly témában beszélni vele a folyosón. Ezután hallottam én is, mit mondott a sajtótájékoztatón, de ismételten hangsúlyozom, először szeretnék találkozni vele és nyugodtan beszélni.

A kirgiz származású trénernek tavaly február 2-án bontotta fel a szerződését a magyar szövetség, miután a lengyelországi Európa-bajnokságon csak a 12. helyen végzett a férfiválogatottal, amely így lemaradt az olimpiai selejtezőről és ezzel együtt a riói szereplésről.

Nem sokkal később, február 27-én nevezték ki a lengyel válogatott élére, de új csapatával a januári franciaországi világbajnokságon csupán 17. helyezett lett.

Dujshebaev tavaly - a döntőben a Telekom Veszprémet legyőzve - Bajnokok Ligáját nyert a lengyel Vive Tauron Kielce vezetőedzőjeként, ám címvédőként idén a nyolcaddöntőben búcsúztak.