Nem kegyelmezett a sorsolás a Veszprémnek a BL-elődöntőben

Nagy László
Veszprém, 2016. november 20. A veszprémi Nagy László (k), valamint Daniel Narcisse (b) és Henrik Mollgaard (j), a francia PSG játékosa a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának hetedik fordulójában játszott Telekom Veszprém - Paris Saint-Germain (PSG) mérkőzésen a Veszprém Arénában 2016. november 20-án. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém a Paris Saint-Germaint kapta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének elődöntőjében. A másik ágon a macedón Vardar Szkopje a Barcelonával játszik.

Az idei szezonban a Veszprém kétszer játszott a PSG-vel, a francia csapat oda-vissza megverte a magyar bajnokot.

A PSG-vel szemben az idei szezonban negatív a veszprémi mérleg Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Mióta a Final Fourt rendezik (2009/2010), most először fordult elő, hogy nem jutott be német csapat a legjobb négy közé, a Telekom Veszprém ugyanakkor zsinórban negyedszer került be a négyes döntőbe. Ennél jobb sorozata csak a Kielnek volt, amely egymás után ötször kvalifikálta magát.

A negyeddöntőben a Montpellier-t viszonylag simán ejtette ki a Veszprém Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A negyeddöntők során csupán két csapat tudott az oda- és a visszavágón is nyerni: a Veszprém és a Vardar Szkopje.

A BL négyes döntőjét június 3-án és 4-én rendezik Kölnben.

A csoportban a Veszprém előtt végzett a PSG:

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
THW Kiel 10 7 2 1 284-271 13 15
GY
V
D
GY
GY
2.
Vive Kielce 10 5 3 2 285-273 12 12
GY
D
GY
GY
V
3.
Aalborg Handball 10 5 3 2 299-271 28 12
GY
GY
D
GY
V
4.
Paris Handball 10 5 4 1 302-300 2 11
V
V
D
V
GY
5.
MOL Pick Szeged 10 5 4 1 286-291 -5 11
GY
GY
GY
V
GY
6.
RK Zagreb 10 4 4 2 267-257 10 10
V
D
V
GY
GY
7.
Kolstad 10 4 5 1 284-280 4 9
V
GY
D
V
V
8.
HC Eurofarm Pelister 10 0 10 0 230-294 -64 0
V
V
V
V
V