Vágólapra másolva!
A MOL-Pick Szeged egy héten belül másodszor is legyőzte a svéd Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, és így pillanatnyilag az előkelő második helyen áll csoportjában.

A két csapat egy hete Svédországban találkozott, akkor 29-21-re nyert Juan Carlos Pastor vezetőedző együttese. Az elején felváltva vezettek a csapatok, azonban ahogy összeállt a hazaiak védelme, és a 9. percben 8-5-re elléptek, időt kértek a vendégek. Ezt követően volt egy rövid fellángolásuk a svédeknek, ám negyedóra elteltével 12-7-re elhúzott a Tisza-parti együttes. Sokat cserélt a Kristianstad, mert a védelme nem zárt hatékonyan. A szünetig valamelyest kiengedtek a szegediek, és a végén ők is sok gólt kaptak, így 20-17-tel vonulhattak el pihenőre.
A második félidő elején nem változott a különbség, minden vendéggólra érkezett válasz. Amikor emberelőnybe került a Szeged, akkor több hiba is csúszott a játékba, még büntető is kimaradt, így nem lehetett még jobban elhúzni. Ennek ellenére a hazaiak kézben tartották az összecsapást, amikor kicsit felpörgött a Kristianstad, akkor ők is jobban összpontosítottak.

Juan Carlos Pastor, a szegediek edzője újabb győzelemre vezette csapatát Forrás: AFP

Az utolsó negyedóra 26-22-ről indult, ám eladott labdák után váratlanul szoros lett a csata, Pastor pedig 26-25-nél időt kért. Emberhátrányban - lehozott kapus helyére érkező mezőnyjátékossal - az egyenlítésért támadtak a vendégek, ám egy rossz passz után szabálytalankodtak az üres kapura dobóval szemben, így újabb kiállítást kaptak, és hétméterest dobhatott a Szeged, amelyet értékesített. Ezt a kritikus szakaszt 2-0-ra nyerte a házigazda.

Balogh Zsolt, a szegediek játékosa ezen a mérkőzésen két gólt lőtt Forrás: MTI/Kovács Anikó


A hajrá előtt még egyszer próbálták rendezni soraikat a vendégek, hátha pontot szerezhetnek. Azonban a közönség által hajtott Szeged ekkor már nem hibázott, a kapus Marin Sego teljesítménye is javult, és végül sikerült 33-28-ra győzni.
A Tisza-partiak egy hét múlva a szlovén Celjét látják vendégül, és az lesz ebben az esztendőben az utolsó BL-találkozója.

Férfi Bajnokok Ligája, 8. forduló, B csoport: MOL-Pick Szeged - Kristianstad (svéd) 33-28 (20-17)