Vágólapra másolva!
Mindössze négy hétig dolgozhatott a kisvárdai női kézilabdaklubnál a korábbi világválogatott, az évszázad játékosának is megválasztott Kovács Péter. A neves vezető edző és a szakmai igazgató, Mátéfi Eszter között olyannyira elmérgesedett a viszony, hogy Kovácsot a klub két hét kényszerszabadságra küldte. A vezető edző szerint ez a döntés kisvárdai munkájának a végét jelenti. Mindez azonban nem segített a csapaton, mert a péntek esti mérkőzésen hazai pályán két góllal kapott kis a Kisvárda a Váctól.

A furcsa szituációról a Jochapress.hu adott hírt. A nyáron Kovács Mátéfi Eszter hívására érkezett Kisvárdára, ahol szinte teljesen ismeretlen csapattal kezdte meg a munkát. A tavalyi évben még a másodosztályban szereplő Kisvárdánál nagy terveket szövögettek, de az élvonalbeli bajnokság teljesen más kávéház, mint a másodosztály.

Kovács Péter (a képen jobbra) még szegedi edzőként ad tanácsokat Mezei Richardnak Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

Kovács Péternek mindössze hét mérkőzés adatott meg a kisvárdai kispadon. A hét találkozóból mindössze kettőt nyertek meg, míg a másik ötöt elveszítették. A csapat hullámzóan játszott. Legyőzte az élmezőny közelébe sorolt Székesfehérvárt, de kikapott Mosonmagyaróváron. A klubvezetés úgy döntött, hogy az edző munkáját november 21-ig felfüggeszti.

Én nyugodt lelkiismerettel állok mindenféle tárgyalás elé, hiszen a munkámat maximális lelkiismeretességgel végeztem. A szerződésem pedig egy évre szól“ - nyilatkozta Kovács Péter.

A Kisvárda szakmai igazgatója, Mátéfi Eszter, akivel Kovács összekülönbözött Forrás: MTI

Közben kiderült, hogy a munkavégzés alól felmentett Kovács Péter helyét egy mérkőzésre Dévényi István, az eddigi másodedző veszi át a kispadon.

Az volt a legfontosabb feladat a rendelkezésünkre álló néhány edzésen, hogy függetlenítsük magunkat a történtektől" - mondta Dévényi a klub honlapján. "Egyetlen cél lebeg a szemünk előtt, hogy minél jobb eredményt érjünk el a Vác ellen, amely komoly játékerőt képvisel, és a bajnoki dobogóra vágyik."