Vágólapra másolva!
Még csak 14 meccset játszott az NHL-ben, de máris két mesterhármast szerzett, és vezeti a góllövőlistát a 18 éves Patrik Laine. A finn csatár a szentpétervári vébén a magyar csapat ellen is játszott, és már az oroszországi tornán is kiderült, hogy kivételes játékosról van szó, hiszen sztárokat lenyomva szerezte meg a legjobbnak járó különdíjat. Winnipegben szobra lesz, ha így folytatja.

Komoly kudarctűrő képesség kell ahhoz, hogy valaki arra adja a fejét, hogy a Winnipeg Jets jégkorongcsapatának drukkoljon. A csapat soha nem volt meghatározó szereplője a világ legjobb hokibajnokságának,

a franchise-t a 90-es évek végén el is költöztették Atlantába,

2011 óta viszont ismét Kanada hetedik legnépesebb városában játszik a Jets.

Pedig elsőre nem tűnt különlegesnek

Amely az elmúlt öt idényből négyszer a futottak még kategóriába süllyedt, de abban sem volt sok köszönet, mikor végre sikerült bejutni a rájátszásba, mert az Anaheim a lehető legrövidebb úton, négy meccs alatt kicsapta a kanadaiakat.

Ehhez képest a mostani bajnokságban a kirakatba került a csapat, ami elsősorban egy 18 éves suhanc érdeme. "Megmondom őszintén, elsőre nem tűnt fel semmi különös vele kapcsolatban, olyan volt, mint egy átlagos fiatal srác. Aztán az idény során bebizonyította, micsoda elképesztő tehetség rejlik benne" - mondta Winnipeg új kedvencéről, az idei játékosbörzén másodikként kiválasztott Patrik Lainéról Nick Plastino, aki együtt játszott vele az előző szezonban a finn Tamperében.

Az idei NHL-draft első három választottja: Patrik Laine, Auston Matthews és Pierre-Luc Dubois Forrás: AFP

Ütközik, lő, meccseket dönt el

Laine nem a semmiből okozott felfordulást az NHL-ben, fiatal kora ellenére szépen telepakolta már a vitrinjét. A tavalyi finn bajnokságban az alapszakasz 46 meccsét 17 góllal és 16 gólpasszal fejezte be, aztán a rájátszásban bepörgött,

a 18 találkozón 10+5-tel segítette hozzá csapatát az aranyhoz,

önmagát pedig a playoff legjobbjának járó díjhoz.

"Leginkább Ilja Kovalcsukhoz tudnám őt hasonlítani, keményen ütközik, hatalmasakat lő, és az a típus, amely egyedül képes eldönteni meccseket" - jellemezte Plastino Lainét. Akkor még nem tudta, mennyire beletalál a hasonlattal, legalábbis érdekes, hogy Kovalcsuk volt a franchise legfiatalabb triplázója – egészen addig, míg Laine

a negyedik NHL-meccsén, 18 évesen és 183 naposan le nem taszította a trónról a Toronto elleni három góljával.

Két vébén is főszereplő volt

Korábbi tamperei csapattársa szerint Laine kiteljesedésében óriási szerepe volt a hazai pályán megnyert juniorvébének, amikor 13 pontjával (7+6) a harmadik lett a kanadai táblázaton, csak két másik finn tudta megelőzni, és a vert mezőnyben szerepelt a draft első választottja,

a Toronto által elhappolt amerikai Auston Matthews (7+4).

Laine a hazájában már ekkor nemzeti hős volt, és egyenes út vezetett számára a felnőttvébére, ahol a csapból is ő és Matthews folyt. A két szupertinit folyton összehasonlították minden létező mutatóban, és Laine itt is gyorsan nyomot hagyott, a bemutatkozása alkalmával három pontot (2+1) hozott össze a fehéroroszok ellen, ilyet vele egykorú játékos előtte még nem csinált a vébén.

Jagr rekordját adta át a múltnak

Aztán a németek ellen lemásolta ezt a teljesítményt, így két kör után hat pontnál tartott. Hogy ez mekkora dolog? Előtte Jaromir Jagr volt a 18 évesek pontkirálya a felnőttvébéken, a cseh legenda 1990-ben 10 meccsen szedett össze öt pontot, Laine ezt két meccs alatt felülmúlta. Laine a vébén az amerikaiak ellen maradt először pont nélkül, Matthews egy assziszttal nyerte az egymás elleni meccsüket, de a végeredmény 3–2 lett a finneknek.

A csodagyerek a magyar csapat ellen sem tudott hengerelni,

egy gólpasszal került a jegyzőkönyvbe,

de a finn támadógépezet egészen a döntőig félelmetesen hatékony volt, ott azonban a korábban 4–0-ra elsöpört Kanada visszavágott. Laine 7 góllal és 5 assziszttal, vagyis 12 ponttal zárt, negyedik lett a pontlistán, második a góllövőlistán, és 18 évesen már-már pofátlanul hazavitte a torna legjobbjának járó díjat.

Csak a Kanada elleni döntőről lehetnek rossz emlékei a vébével kapcsolatban Forrás: AFP

Ő vezényelte a hihetetlen fordítást

A Matthews–Laine-versenyfutás a vébé után az NHL-ben folytatódott, és az amerikai belépője egyszerre volt hangos és történelmi, élete első meccsén a nagyfiúk között meg sem állt négy gólig. Laine éppen a Toronto elleni meccsre tartogatta a maga válaszát.

A meccsben benne volt minden, amiért rajongani lehet a hokiért,

az utóbbi években kutyául szereplő, ennek ellenére még mindig az egyik legerősebb NHL-brandnek számító Toronto 4–0-ra elhúzott, Matthews egy gólpasszt tett be a közösbe, de a sztori nem lenne akkora durranás, ha így ért volna véget.

A Winnipeg elkezdett zárkózni, Laine pedig odaállt a sereg élére, az egyenlítéshez szükséges négy gólból kettőt lőtt, az elsőnél egy zseniális, egyben villámgyors mozdulattal bombázta a korongot a kapus füle mellé, a másodiknál pedig rá játszották ki a figurát, amikor a kapus lehozatala miatt már kettős előnyben adogatott a Jets.

Mindez egy perccel a vége előtt történt, ezzel harcolta ki a hosszabbítást a Winnipeg, és a hirtelen halálban jött a dráma: Matthews kilépett ziccerben, de kihagyta, öt másodperc múlva pedig Laine szétlőtte a bal felsőt. Amerikai szokás szerint repültek a sapkák, hiszen Laine a győztes góllal hozta össze a mesterhármast magának. Korábban még nem fordult elő, hogy a draft első két választottja ilyen gyorsan berámolt egy-egy mesterhármast.

Egy mesterhármas nem volt elég

Laine annyira rákapott az ízére, hogy azóta összehozta a másodikat is, a Dallas ellen is három góllal zárta a műszakot, így 14 meccset letudva 11 góllal áll, vagyis az egész liga az ő hátát nézi.

Olyan volt már, hogy valakinek az edzésen sült a keze, de a meccsen meg sem tudta közelíteni ezt a formát. Laine viszont külön kategória, ő egy ajándék, a szeme és a keze is megvan ehhez a játékhoz” – dicsérte csatárát Paul Maurice, a Winnipeg edzője.

Hiába 18 éves, már most a liga egyik legrettegettebb lövője a finn titán, Maurice rendre be is veti az emberelőnyök alkalmával, 11 góljából ötöt lőtt fórban. Ő maga azt mondta,

rengeteg videót nézett meg a YouTube-on

az olyan sztárokról, mint például Ovecskin, és ezekből merítette a példát, hogy aztán a tökéletességre törekedve fejlessze a saját technikáját.

Máris a legnagyobbakhoz hasonlítgatják

Laine már testközelből is megcsodálhatta Ovecskin képességeit, a Washington hosszabbításban gyűrte le a Torontót 4-3-ra, a fővárosiak csapatkapitánya a győztes gól mellett szerzett még egyet, egy másikat pedig előkészített, a hozzá hasonlított tinédzser viszont kivételesen pont nélkül bandukolhatott le a jégről.

Meghódította az NHL-t a góljaival Forrás: AFP

"Akár 50-60 gólig is eljuthat, ha így folytatja" – mondta Ovecskin Lainéról. Az orosz csatár első NHL-es idényében 52 gólt és 106 pontot termelt,

az első mesterhármasára viszont 43 meccset kellett várni, úgyhogy ebben a kategóriában simán verte őt Laine.

A 19. születésnapja előtt utoljára Trevor Linden tudott két mesterhármast szerezni – még 1988-ban. Lainéval kapcsolatban egyre többet emlegetik honfitársát, Teemu Selännét, aki első 14 meccsén szintén 11 gólig jutott a tengerentúlon, újoncként pedig 76 gólt és összesen 132 pontot gyűjtött – mindkettő abszolút rekord az elsőévesek között.

Ha ilyen számokat ebben az idényben nem is biztos, hogy képes lesz produkálni Laine, az biztos, hogy az elkövetkező 15 évben nem irigyeljük majd azokat a kapusokat, akik szembenéznek a már most is hihetetlenül pontos és erős lövéseivel.