Vágólapra másolva!
A Győri AUDI ETO egy félidőnyi fogáskeresés után alaposan elverte tavalyi BL-döntős ellenfelét, a CSM Bucurestit. A győriek legjobbja a norvég Nora Mörk mellett a magyar válogatott kapusa, Kiss Éva volt, de a második félidőben a kézibajnok minden játékosa brillírozott. 

Női kézilabda Bajnokok Ligája, 4. forduló:
Győri AUdi ETO KC - CSM Bucuresti (román) 33-25 (11-13)

A legutóbbi BL-döntő párosítását még úgy is biztos telt ház várta Győrben (később pontosan megtudtuk, 5162 néző volt az Audi Arénában), hogy Ambros Martín csapata Bukarestben is legyőzte a címvédőt. A győri mérkőzés előtt persze nem csak a romániai győzelem volt a beszédtéma, hanem a péntek délutáni sokkoló hír is: a csapat norvég klasszisa, Heidi Löke gyermeket vár, ezért ebben a szezonban már nem léphet pályára.

„Ne nézz így rám, nem én voltam!" – mondta egy jó kedélyű szurkoló a hír hallatán elkámpicsorodó társának a büfé mellett, de hiába nevetett percekig az egész sor, a helyzet meglehetősen komoly.

Löke a győri támadások mellett a védekezésnek is kulcsfigurája,

alapjaiban kell átgondolni a csapat játékát, hiszen bár a holland beálló, Yvette Broch is kiváló játékos, azért messze nem Löke-kaliber.

Löke kiesése óriási mélyütés a győrieknek Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

„Egy női csapatnál egyébként is számítani kell ilyesmire, főleg ahol ennyi rutinos játékos van. Így jártunk Bradeanuval is (a román átlövő most az ellenfél színeiben tért vissza Győrbe), aztán jött egyszerre Görbe (Görbicz Anita) és Kati (Katrine Lunde), de

Őt egyszerűen képtelenség pótolni" – mondta a tetőtől talpig zöldben feszítő Tamás, majd némi habozás után hozzátette, „persze sok boldogságot neki."

Nem kezdett jól a Győr

A bukarestiek gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést, és az első 20 percben remekül védekezve, a helyzeteiket jól kihasználva vezetni is tudtak. Görbicz Anita góljaival tartotta magát a Győr, de Ambros Martínnak a 19. percben időt kellett kérnie, annyira döcögött a győriek játéka. Két gyors lerohanásból összejött ugyan a fordítás, de két perccel később már újra a románoknál volt az előny.

Görbicz Anita remekelt a meccs elején Fotó: Hirling Bálint - Origo

Broch, mintha csak fájdítani akarta volna a győri szurkolók szívét Löke miatt, előbb egy lerohanást püfölt a kapusba, majd Nycke Groot remek passzát nem tudta összeszedni a falban. A győriek védekezése azért működött, de

összességében egyáltalán nem volt meggyőző a csapat játéka,

így végül semmi meglepő nem volt abban, hogy két góllal, 13-11-re vezettek a vendégek a szünetben.

Középen nem tudta áttörni a falat a Győr, jöhettek a szélsők Fotó: Hirling Bálint - Origo

Jacob Vestergaard sokat tanult a bukaresti mérkőzésből, elsősorban a CSM védekezését rakta össze olyan masszívra, hogy a győriek csak szenvedtek támadásban.

Egy másik norvég tartotta meccsben az ETO-t

A második félidő sem indult jól, de Nora Mörk úgy döntött, a kezébe veszi a dolgokat, és óriási lendülettel látott neki a gólgyártásnak. A norvég jobbátlövő találataival zárkózott a Győr, majd amikor Tóth Gabriella első góljával újra egyenlítettek a hazaiak, felrobbant a csarnok.

Nora Mörk óriásit játszott Fotó: Hirling Bálint - Origo

Ezek az ETO percei voltak, Kiss Éva is bemutatott néhány védést, Mörk pedig továbbra is megállíthatatlan volt, így a meccs során először két góllal elment a Győr. Vestergaard gyorsan időt kért, de a győriek nagyon elkapták a fonalat, Kiss Éva hetest fogott és

a hazaiak végre uralni tudták a játékot.

Arról nem is beszélve, hogy 14 perc alatt meglőtték azt a 11 gólt, amihez az első félidőben 30 kellett.

A vendégek nem adták fel, folyamatosan a hazaiak nyakában loholtak, Groot góljaival azonban a Győr ezúttal képes volt tartani kétgólos előnyét - nem utolsósorban Kiss Évának köszönhetően, aki a szünet után szórta a bravúrokat. A második félidő végre már színvonalában is hozta, amit a nézők elvártak a két európai topklub összecsapásától.

A végére bedarálta ellenfelét a Győr

A hajrára fordulva nem maradt sok izgalom, az ekkor már parádézó ETO megállíthatatlanul szórta a gólokat, miközben a bukarestiek az utolsó negyedórában nem bírtak Kiss Évával és a remekül védekező győriekkel. A szünetben még kétgólos hátrányban levő

magyar kézibajnok a végén feltörölte a pályát a BL-címvédővel,

de még ekkora különbséggel is megérdemelten nyert.

Eduarda Amorim is kivette a részét a sikerből Fotó: Hirling Bálint - Origo

A magyar csapat négy forduló után továbbra is 100 százalékos, hibátlan teljesítménnyel vezeti brutálisan erős csoportját. Ambros Martín csapata oda-vissza legyőzte a BL-címvédőt, és már elkapta a sorozat egyik esélyesének számító Rosztov Dont is Oroszországban.

Mentális és fizikai erő

Ambros Martín érthetően elégedetten értékelt a meccs után. "Az első félidőben nem találtuk a lövőtávokat, jól védett Ungureanu, de fizikailag jobban bírtuk a meccset, és a második félidőben már jól is játszottunk. Fontos volt, hogy végig hittünk magunkban, mert tudtuk, hogy ha úgy játszunk, ahogy tudunk, nagyszerű közönségünk előtt nem tud megverni minket senki."

A mérkőzés egyik hőse, Kiss Éva a csapat mentális erejét emelte ki. "Mi soha nem adjuk fel! Az első félidő rosszul sikerült, de mentálisan annyira rendben van a csapat, hogy a másodikban már tökéletesen koncentrálva, remekül kézilabdáztunk."