Mesébe illő sztori az NHL All Star-gáláján

John Scott NHL All Star-gála
Vágólapra másolva!
A Csendes-óceáni csoport csapata nyerte az NHL nashville-i All Star-gáláját, amelyen John Scottot választották a torna legértékesebb játékosának.

A gálán három 2x10 perces mérkőzést rendeztek. A Keleti-főcsoportból az Atlanti csoport együttese 4-3-ra verte a Metropolitian divízió alakulatát, a Nyugati főcsoportból pedig a Csendes-óceániak 9-6-ra bizonyultak jobbnak a Központi csoportnál.

A két győztes vívta a finálét, amelyet végül Corey Perry 14. percben ütött góljával 1-0-ra nyert a Csendes-óceáni csoport. A mérkőzéseken csapatonként egyszerre 3 mezőnyjátékos és 1 kapus volt a jégen.

Nem akarták, hogy játsszon a gálán

Az MVP-nek választott Scott szereplése már önmagában is meglepetés volt, hiszen eddigi 285 NHL-mérkőzésén mindössze 5 gólt ütött és adott 6 gólpasszt (11 pont), miközben 542 perc kiállítást kapott, javarészt verekedések miatt. A szurkolók azonban összefogtak, beválasztották a gálára, és ő lett a Csendes-óceáni csapat kapitánya.

Ez nem tetszett az NHL-vezetőinek, megpróbálták elérni, hogy ne szerepelhessen a sztárok mezőnyében. Még egy hónappal ezelőtti klubja, az Arizona Coyotes is elcserélte a Montreal Canadienshez, amely aztán a farmcsapatához száműzte.

A hokifanatikusok azonban kiharcolták, hogy Scott mégis ott lehessen az ünnepi eseményen, és a hokistársak is nagy örömmel fogadták. Scott amúgy maga is bevallotta, hogy nem All star-színtű játékos, ám a rajongók döntését illik figyelembe venni minden érintettnek.

Scott el sem hitte, hogy ő lett az MVP Forrás: AFP

Még egy kis műbunyó is belefért

A legértékesebb játékosnak járó díjat többek között azzal érdemelte ki, hogy ütött két gólt az elődöntőben. Még ezen a találkozón műverekedésben vett részt azzal a Patrick Kane-nel, aki nála 38 kilóval könnyebb, 23 centiméterrel alacsonyabb, és 11 pontot kéthetente gyűjt össze, nem pedig nyolc idény alatt. Az All Star-gálákon test-test elleni játék alig fordul elő, verekedés meg sohasem, a sztárok vigyáznak egymás épségére, ezért okozott nagy derültséget, amikor Scott és Kane egymásnak ugrott.

eredmények, elődöntő, Keleti főcsoport:
Atlanti csoport - Metropolitian csoport 4-3 (2-2)
gól: Karlsson (4.), Jagr (10.), Ekblad (13.), Subban (16.), illetve Letang (2.), Kuznyecov (5.), Malkin (11.)

Nyugati főcsoport:
Csendes-óceáni csoport - Központi csoport 9-6 (3-3)
gól: Scott (1., 14.), Pavelski (6.), Gaudreau (9.), D. Sedin (12., 15.), Hall (15., 18.), Doughty (19.), illetve Neal (1., 9.), Kane (10.), Byfuglien (15.), Seguin (15.), Josi (19.)

döntő:
Csendes-óceáni csoport - Atlanti csoport 1-0 (0-0)
gól: Perry (14.)