Vágólapra másolva!
Napra pontosan ötven éve, 1965. november 13-án nyert világbajnoki aranyérmet a magyar női kézilabda-válogatott, Török Bódog legendás csapata a dortmundi Westfalenhalléban rendezett döntőben 5-3-ra verte Jugoszláviát.

Az 1965-ös női kézilabda-világbajnokság a harmadik volt a női világbajnokságok történetében, előtte a magyarok 1957-ben ezüstérmet szereztek, 1962-ben pedig az 5. helyen zártak.

A nyolc csapatot két négyes csoportba osztották, ott körmérkőzés után a csoportgyőztesek vívták a finálét. A magyarok Csehszlovákia, Románia és Lengyelország legyőzésével hibátlanul nyerték a csoportot, és a döntőben is legyőzték a jugoszlávokat.

Ötven éve, 1965. november 13-án nyert világbajnoki aranyérmet a magyar női kézilabda-válogatott Forrás: MKSZ/Cseh Péter

A válogatott még élő tagjai szeptemberben kiutaztak Dortmundba a világbajnokság színhelyére.

"Nagyon boldogok vagyunk, hogy ismét ott lehettünk a vb-döntő helyszínén Dortmundban. A világbajnokságot több városban rendezték, mi Offenburgban, Freiburgban és Ludwigshavenben játszottuk a csoportmérkőzéseket. A Westfalenhalle, ahol világbajnokok lettünk, keveset változott az elmúlt ötven évben, természetesen folyamatosan felújítják, de az épület jellege, a lelátó ma is ugyanolyan, mint az 1965-ös döntő idején volt. Remek érzés volt újra összejönni, felidézni a régi emlékeket, hajnalig beszélgetni" - mesélte akkor Guricsné Pásztor Erzsébet, a világbajnok csapat kapitánya a szövetség honlapján.

Idén szeptemberben a dortmundi Westfalenhalléban Forrás: MKSZ/Cseh Péter

Eredmények, III. nőikézilabda-világbajnokság, B csoport (1965. november 7-13., NSZK)
1965. november 7., Dessau
Magyarország - Csehszlovákia 7-4 (3-0)
Magyarország: Rothermel - Ignácz 1, Balogh 1, Hajekné, Schmidtné 4, Csenkiné, Lengyel. Csere: Guricsné (kapus), Romhányiné 1, Giba, Jányáné.

1965. november 9., Freiburg
Magyarország - Románia 9-6 (7-5)
Magyarország: Rothermel - Balogh 1, Csenkiné 1, Schmidtné 1, Hajekné 1, Romhányiné 4, Lengyel 1. Csere: Guricsné (kapus), Jóna, Babos, Ignácz.

1965. november 11., Ludwigshafen
Magyarország - Lengyelország 15-5 (6-4)
Magyarország: Guricsné - Giba, Romhányiné 3, Schmidtné 2, Jóna 6, Hanus, Jányáné 1. Csere: Rothermel (kapus), Csenkiné 1, Balogh, Hajekné 2

Forrás: MKSZ/Cseh Péter

Döntő
1965. november 13., Dortmund
Magyarország - Jugoszlávia 5-3 (3-2)
Magyarország: Rothermel - Balogh, Csenkiné, Schmidtné 1, Hajekné 1, Ignácz, Lengyel 2. Csere: Guricsné (kapus), Romhányiné 1, Jóna, Jányáné

A világbajnokság végeredménye: 1. Magyarország, 2. Jugoszlávia, 3. NSZK, 4. Csehszlovákia, 5. Dánia, 6. Románia, 7. Japán, 8. Lengyelország.

A világbajnok csapat

Elek Gyuláné (Rothermel Anna), Ritter Dezsőné (Lengyel Erzsébet), Gurics Györgyné (Pásztor Erzsébet), Csenki Györgyné (Varga Zsuzsanna), Schmidt Jenőné (Holub Mária), Jóna Magdolna, Markovits Kálmánné (Balogh Márta), Fleck Ottóné (Babos Ágnes), Ignácz Ilona, Hajek Károlyné (Végh Ágnes), Takács Péterné (Giba Márta), Romhányi Józsefné (Tóth Mária), Jányáné Bognár Erzsébet, Hanus Ágnes.
Szövetségi kapitány:Török Bódog