Vágólapra másolva!
Újabb rangos eseményen, a jövő februári szapporói olimpiai selejtezőtornán vezet mérkőzést Gebei Péter, a legmagasabban jegyzett magyar jégkorong-játékvezető.

A 39 éves bírót a nemzetközi szövetség (IIHF) az elmúlt idényben nyújtott teljesítménye alapján a legmagasabb osztályba (A licenc) sorolta, és a jövő májusi, oroszországi vb-re készülő bő keretbe is bekerült - olvasható a magyar szövetség honlapján.

"Egyedüli európaiként leszek ott Szapporóban, ami nagy elismerés. Az előző szezonban is a bő vb-kerethez tartoztam, de akkor nem kerültem be a legjobb 16 bíró közé. Most még keményebben dolgozom" - mondta Gebei, aki 2015-ben - többek között - a Kontinentális-kupa döntőjében, valamint a magyar feljutással zárult krakkói divízió I/A-világbajnokságon fújta a sípot.

Játékosként 56-szor volt válogatott

Hozzátette: mindkét kiemelt tornán maximálisan elégedettek voltak a munkájával az IIHF ellenőrei. A 2004 óta bíráskodó Gebei 2003-ban hagyott fel a jégkoronggal, addig 56-szor szerepelt a válogatottban. A játékvezetés mellett ellenőrként dolgozik a magyar csapatokat is felvonultató osztrák junior és ifjúsági bajnokságban.

Gebei mellett Nagy Attilát is A-licencesként sorolta be az IIHF játékvezetői bizottsága, ő vonalbíró lesz a divízió II/A vb-n. Legutóbb a magyarok közül Schell László vezetett mérkőzést az elit vb-n. A Hírességek Csarnokába 2009-ben bekerült bíró 1977-ben, 1978-ban, 1979-ben és 1982-ben is fújta sípot az A csoportban, kétszer a döntőt is rábízták.