Vágólapra másolva!

Folytatódik a harc a budapesti BL-döntőbe jutásért

A magyar bajnok Szolnoki Dózsa-Közgép a CN Marseille, az A-Híd OSC Újbuda pedig a CSM DiGi Oradea együttesével találkozik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, ahol már a főtáblára jutás a tét.

Mindkét magyar együttes idegenben kezdi párharcát. Az első mérkőzéseket október 3-án, a visszavágókat pedig október 17-én rendezik.

Továbbjutása esetén a két magyar csapat azonos csoportban, az B-ben a Pro Recco, a Jug Dubrovnik, a Partizan Beograd és a Galatasaray együttesével szerepel majd együtt.

Az A csoportban a ZF-Eger képviseli a magyar színeket,

mellette a Barceloneta, az Olimpiakosz, a Wasserfreunde Spandau szerepel ebben a csoportban, és hozzájuk a selejtezőből a Primorje Rijeka és a Hannover, valamint a Jadran Carine Herceg Novi és az Brescia párharcának továbbjutója csatlakozik.

A sorozat legjobb hat csapata a BL fináléjában, az úgynevezett Final Six keretében 2016 júniusának első hétvégéjén csap össze az elsőségért Budapesten a házigazda szerepét betöltő Eger biztos részvételével.