Mindkét pólócsapatunk megnyerte BL-selejtezőcsoportját

Tóth Márton, vízilabda
Barcelona, 2015. május 29. Az egri Borisz Vapenszki (b) és a szolnoki Tóth Márton a férfi vízilabda Bajnokok Ligája (BL) hatos döntőjében az 5. helyért játszott ZF-Eger - Szolnoki Dózsa Közgép mérkőzésen a barcelonai Picornell uszodában 2015. május 29-én. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
Az OSC Újbuda és a Szolnoki Dózsa-Közgép férfi vízilabdacsapata vasárnapi győzelmével egyaránt csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe. A budapestiek Athénban a görög Vuliagmenit, míg a Tisza-partiak Hannoverben a házigazda németeket verték meg.

Ebben a szakaszban négy négyes csoportban küzdöttek a csapatok. Az első két helyezett jutott a BL harmadik körébe, ahol az elsőket sorsolják majd össze a másodikakkal, és e négy pár oda-visszavágós csatájának győztese kerül fel a főtáblára, a nyolc kiemelt - köztük a ZF-Eger - mellé. A főtáblára jutásért a két magyar csapat biztosan elkerüli egymást.

A mérkőzések ott már két hatos csoportban zajlanak, és a sorozat legjobb hat csapata a BL fináléjában, az úgynevezett Final Six keretében 2016 júniusának első hétvégéjén csap össze az elsőségért Budapesten a házigazda szerepét betöltő Eger részvételével.

A Szolnok idén is a Final Sixig menetelne Forrás: MTI/Kovács Anikó

BL, 2. selejtezőkör, 3. forduló, D csoport, Athén:
A-Híd OSC Újbuda - Vuliagmeni (görög) 10-6 (5-2, 2-2, 2-0, 1-2)
a magyar csapat gólszerzői: Decker Á. 3, Brguljan 2, Bundschuch 2, Bátori, Juhász, Kovács G.

a csoport másik mérkőzésén:
Montpellier (francia)-Brescia (olasz) 8-9 (2-2, 3-5, 2-1, 1-1)
A csoport végeredménye:
1. OSC 7 pont
2. Brescia 7
3. Vuliagmeni 3
4. Montpellier 0

E csoport, Hannover:
Szolnoki Dózsa-Közgép - Hannover (német) 11-10 (5-3, 1-3, 3-2, 2-2)
a magyar csapat gólszerzői: Madaras 3, Varga Dénes 3, Vámos 2, Jansik Sz., Mezei, Varga Dániel

a csoport másik mérkőzésén:
Radnicki Kragujevac (szerb)-Budva (montenegrói) 8-7 (1-3, 1-1, 2-2, 4-1)
a csoport végeredménye:
1. Szolnoki Dózsa-Közgép 9 pont
2. Hannover 6
3. Radnicki Kragujevac 3
4. Budva 0