Vágólapra másolva!
Az első félidőt ugyan átaludta a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a Glassverket elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn, de aztán egy jó második játékrésszel sima, 30-21-es győzelmet aratva kiharcolta helyét a főtáblán.

Eredmény, női BL-selejtező, a 16-os főtáblára jutásért:
Győri Audi ETO KC - Glassverket (norvég) 30-21 (13-15)
Drammen, 2000 néző
v.: Mandak, Rudinsky (szlovákok)
gól: Groot 8/1, Bódi 4, Planéta 4, Kovacsics 3, Korsós 3, Sulland 3, H. Löke 2, Tomori 2, Broch 1, illetve J. Kristiansen 6/2, Wahlquist 3, Björnsen 3, Merg 3, Nörstebö 2, Brattset 2, Christensen 1
hetesek: 2/1, illetve 2/2
kiállítások: 4, illetve 6 perc

A Győri Audi ETO magabiztos, 29 gólos győzelemmel jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája drammeni selejtezőcsoportjának döntőjébe, ahol a házigazda Glassverket együttesével mérkőzött a csoportkörbe jutásért.

A norvég együttes nem tűnt igazán acélosnak, hiszen a hazai bajnokságban úgy lett második, hogy a Larviktól a két alapszakasz- és a két döntőbeli mérkőzésen is kikapott, háromszor tíz vagy annál nagyobb különbséggel. De a mostani bajnokságban is begyűjtött már egy súlyos, 28-21-es vereséget a Tertnes otthonában.

Örülhetnek a győri lányok, megvan a BL-főtábla Forrás: Gyorietokc.hu

Ehhez képest az első félidőben sokkal magabiztosabban kézilabdáztak a norvégok. Amíg a szombati, Radnicki elleni meccsen jól működött a győri védekezés, addig a komolyabb ellenféllel szemben akadtak gondok középen.

A magyar csapat háromszor tudott vezetni csupán az első 30 percben, 11-10 után azonban Bjoernsen vezérletével a hazaiak nyomtak egy 4-0-s sorozatot, és a szünetre 15-13-as előnnyel mehettek pihenőre.

A szünetben Ambros Martín elmagyarázhatta, hogy ramaty védekezéssel nincs itt keresnivaló, amint kicsit javult a teljesítmény, egyből szorossá vált a mérkőzés. Groot jól élt a lehetőséggel, sorozatban szerzett három góljával a 42. percre az ETO 21-19-re átvette a vezetést.

A norvégok teljesen elfáradtak, így Groot vezetésével könnyedén növelte előnyét a magyar ezüstérmes, és végül 30-21-es győzelemmel kiharcolta a BL-főtáblás szereplést.

A másik selejtezőcsoportból a Szűcs Gabriellát is soraiban tudó román ezüstérmes Nagybánya jutott a főtáblára.

Eredmény, BL-selejtező, 2. csoport, döntő:
HCM Baia Mare (román) - Team Esbjerg (dán) 32-21 (15-9)

A BL csoportok:
A csoport: Larvik (norvég), RK Krim (szlovén), Rosztov-Don (orosz), Baia Mare (román)
B csoport: FTC-Rail Cargo Hungaria, Thüringer HC (német), Podravka (horvát), Fleury Loiret (francia)
C csoport: FC Midtjylland (dán), Vardar (macedón), Hypo (osztrák), Győri Audi ETO
D csoport: Buducnost (montenegrói), CSM Bucuresti (román), IK Sävehof (svéd), MKS Selgros Kublin (lengyel)