Vágólapra másolva!
A bajnoki címvédő Eger gond nélkül, hét góllal legyőzte a Vasast a férfi vízilabda ob I 20. fordulójának pénteki mérkőzésén.

Eredmény, E.ON ob I, 20. forduló:
ZF-Eger - VasasPlaket 12-5 (4-0, 3-2, 2-3, 3-0)
a legjobb góldobók: Cuk 4, Hárai, Erdélyi 2-2, illetve Sedlmayer 2

Az elmúlt években rendre döntőt vívó két együttes mostani alapszakaszbeli összecsapásán egyértelműen a címvédő, jelenleg a Szolnok és az OSC mögött harmadik hazaiak számítottak esélyesnek az új idényre jelentősen átalakult-megfiatalított, ebből következően is a középmezőnybe szorult fővárosi csapattal szemben.

A Bitskey Aladár Uszodában zajló pénteki összecsapás nyitányaként Bárány Attila egri klubelnök köszöntötte a háromszoros olimpiai aranyérmes Biros Pétert 400. bajnoki mérkőzése alkalmából, majd a játéké lett a főszerep.

Nem adott esélyt az Eger

A hazaiak már az elején elhúztak, s az első negyed végéig négygólos előnyre tettek szert. A Vasas képtelen volt bevenni az egri kaput, a jég csak a második játékrész elején tört meg, ekkor 4-1-re vezetett a hevesi alakulat. A nagyszünetben 7-2-re álltak a felek, s egészen 10-5-ig tartotta a vendéglátó gárda az öttalálatnyi előnyt, amely a meccs végére hétgólosra nőtt.

A tabella:
1. Szolnoki Dózsa-Közgép 19 18 1 - 276-121 55 pont
2. A Híd-OSC-Újbuda 19 17 - 2 238-153 51
3. ZF-Eger 20 16 2 2 246-116 50
4. FTC 19 12 2 5 179-175 38
5. RacioNet-Honvéd 18 11 2 5 176-146 35
6. BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 19 10 - 9 158-162 30
7. Tiszavirág-Szeged-Diapolo 19 9 1 9 202-212 28
8. VasasPlaket 20 7 1 12 176-207 22
9. Kaposvári VK 18 6 - 12 133-169 18
10. Debreceni VSE 18 6 - 12 131-190 18
11. KSI SE 19 4 2 13 163-215 14
12. PVSK-Mecsek-Fűszért 19 4 1 14 155-217 13
13. UVSE-Hunguest Hotels 18 3 2 13 148-212 11
14. Valdor-Szentes 19 2 - 17 165-251 6