Vágólapra másolva!
Ebben a szezonban vélhetően már nem léphet pályára Derrick Rose, az NBA-ben szereplő Chicago Bulls sztárjátékosa.

A 26 éves irányító kedden szenvedett porcsérülést a jobb térdében, ami miatt műteni kell.

A kétszeres világbajnok Rose - akit 2011-ben a liga legértékesebb játékosának (MVP) választottak - meglehetősen balszerencsés: 2012 áprilisában a bal térdében szakadt el az elülső keresztszalag, ami miatt ki kellett hagynia a 2012-13-as idényt, majd a visszatérése után 2013 novemberében a jobb térdében szenvedett porcsérülést, így 10 meccs után ismét az oldalvonalon kívülre került.

Tavaly novemberben bokasérülés miatt nyolc meccset volt kénytelen a lelátóról végignézni, most pedig úgy tűnik, ismét hosszab időre kidőlt. Rose sérülése megdöbbentette a ligát, a nagy sztárok közül szinte mindenki jókívánságát fejezte ki neki a Twitteren, a Cleveland ikonja, LeBron James például azt írta neki: "Öregem, de sajnállak! Fel a fejjel, és maradj erős!"