Vágólapra másolva!
Van az úgy, hogy az ember szeretne iszonyatosan kemény fickónak látszani, de közben valami nem úgy alakul, és emiatt közröhej tárgya lesz.

Valami hasonlót érezhet most a Michigan állambeli Alpena Flyers játékosa, Mitchell Skib, akit végleges fegyelmi büntetéssel sújtottak egy szabálytalanság miatt, ő pedig a dühét a hokibotjával a plexin akarta levezetni. A fagyi azonban visszanyalt, az ütő beakadt a palánknál, és Skib fennakadt rajta, majd jó nagyot esett.

A hokis a humorérzékét azért nem vesztette el, mert a Twitter-oldalára kitette egyik barátja élcelődő kommentjét arról, hogy a saját maga ellen elkövetett merénylettel sikerült jóvátennie a kiállítás előtti vétségét.