Vágólapra másolva!
A négy közé jutás szempontjából fontos pontot veszített kedden a francia női kézilabda-válogatott, miután 24-24-es döntetlent ért el Németország ellen. A mérkőzésen történt bíró hiba miatt azonban óvást nyújtottak be a franciák, noha edzőjük nem hiszi, hogy annak lesz következménye.

A mérkőzés 37. percében, 16-14-es német vezetésnél Kerstin Wohlbold kapott kétperces kiállítást, de miután a franciák elveszítették a labdát, Németország mégis hat játékossal támadhatott, és Anne Müller góljával háromra növelte az előnyt.

Ez jól látszott a televíziós felvételen, mint ahogy az is, hogy a következő francia akciónál már ismét csak öt német védekezett a saját hatosánál.

„Ez egy formai hiba, nem tudom elképzelni, hogy Franciaország ne tiltakozzon emiatt” - nyilatkozta a Tv2.no portálon Ole Gustav Gjekstad a meccset követően. Miután ebben az esetben újabb kiállítást kellett volna ítélni, a Larvik edzője szerint a franciák hat a négy ellen komoly esélyhez juthattak volna, azaz a történtek alapvetően befolyásolták a mérkőzés alakulását.

Természetesen a francia delegáció benyújtotta az óvást, de sok reményt nem fűznek ahhoz, hogy pozitív elbírálásban részesülnek. „A játékvezető nagy hibát követett el, de hiszem, hogy bármit is elérnénk. Az igazán nagy meglepetés lenne. Az egyetlen dolog, ami történhet, hogy a játékvezetőket pihenőre küldik, és egy ideig nem vezetnek majd mérkőzést” - nyilatkozta Alain Portes szövetségi kapitány.

Elutasított óvás, fellebbezés még lehet

Az EHF fegyelmi bizottsága elutasította az óvást, mondván, a gól megadása a bíró "ténybeli döntése" volt, és ezzel az EHF-ellenőr egyetértett. A franciák ma 20 óráig még fellebbezhetnek ez ellen.

A csoportban az utolsó forduló előtt Svédország áll az élen hét ponttal, Montenegrónak hat, Hollandiának és Franciaországnak öt-öt pontja van. Az elődöntőről az esti utolsó kör dönt, amelyben Svédország-Montenegró és Hollandia Franciaország összecsapásokra kerül sor.