Még a játékosok sem voltak biztosak benne, hogy akkor most jó eredmény-e az Oroszország elleni döntetlen, vagy sem. A nyitómeccs első negyedórája alapján hatalmas siker a döntetlen, hiszen nemcsak a gólok számában volt komoly hátrányban a csapat a meccs elején, de a kétségbeesett kapkodás miatt a levegőben lógott egy komoly vereség is. Viszont két perccel a vége előtt két góllal vezettünk, így tulajdonképpen elveszítettünk egy pontot, ami később még nagyon hiányozhat.
A csapat játékának megítélése pont olyan nehéz feladat, mint az egy pont értékének megállapítása. Utóbbival azért sem érdemes foglalkozni, mert még azt sem tudjuk, továbbvisszük-e az egy pontot (vagy egyáltalán továbbjutunk-e), hiszen ha a csoportban a lengyelek legyőzik az oroszokat, akkor akár még négy ponttal is továbbjuthat a magyar válogatott. Ehhez mindkét hátralevő csoportmeccsét meg kell nyernie, amihez viszont a vasárnapinál jobb játék kell.
Az Európa-bajnokság előtt beszélgettünk Németh Andrással, aki azt mondta, erővel és magassággal nem nyerhetünk, ezért megpróbálunk gyorsasággal eredményt elérni. Ez az elképzelés működhet, de ehhez atombiztos védekezés kellene, hogy sok indulásgólt tudjunk lőni, és minél kevesebbet kelljen felállt fal ellen játszani. Az oroszok ellen ugyanis kiderült, abban már biztosan igaza van Németh Andrásnak, hogy nem nagyon fogunk átlőni senkit.
A magyar válogatott kilenc méterről, azaz klasszikus átlövésből 5 gólt szerzett 23 kísérletből, Planéta Szimonetta és Tomori Zsuzsa 4/1-gyel zártak, Szucsánszki Zita 6/1-gyel lőtt. A kötelezőket azonban remek százalékkal lőtte a csapat, mind a nyolc hetesünkből gól született, a beállók (mindhárman) belőtték egyetlen kísérletüket, és csak egy ziccerünk maradt ki hat méterről. Közepesnek, de a helyzeteket látva elfogadhatónak mondható a szélről a 6/3, hiszen többször kiszorított helyzetből kellett próbálkozniuk a magyar játékosoknak.
A statisztikák tehát azt mutatják, a kapitány meglátása helyes volt: ennek a csapatnak a sebességével van keresnivalója a nemzetközi mezőnyben. Ehhez viszont két dologra nagy szüksége van. Egyrészt nem szabad támadásban elszórnia a labdákat, és így könnyű gólokhoz segítenie az ellenfeleket, másrészt gyorsítania kell a védekezésén is.
A legnagyobb baj egyértelműen a támadásban elkövetett technikai hibák roppant magas száma volt, hiszen – különösen az első félidőben – az oroszok a magyar csapat elszórt labdáiból éltek. Oroszország 12 lerohanásából 10 gólt lőtt, ez megengedhetetlenül magas szám egy legjobb négy közé vágyó csapattól, és még szerencsénk is volt, hiszen az oroszok néhány gyors támadása elakadt olyan technikai hibák miatt, amiket mondjuk egy dán vagy norvég csapat nem fog elkövetni. Ha ezeket is belövik az elején, gyorsan eldőlt volna a meccs.
A kapusteljesítmény kicsit mindig lutri a magyar csapatnál, ezúttal Bíró Blanka és Kiss Éva nagyszerűen hozták magukat. Elsősorban a ziccerek hárításában jeleskedtek, amire hatalmas szüksége volt a csapatnak, mert bár az átlövőket sikerült megállítani, az oroszok könnyedén hatoltak be a magyar fal réseibe, és számtalan helyzetet teremtettek.
Németh András csapatairól közismert, hogy védekezésben olyan reaktív hatos falat játszanak, amiben a kilépő kettes védők feladata az átlövőkkel való ütközés. Valószínűleg tudta ezt Jevgenyij Trefilov is, és az oroszok mindössze 9-szer próbálkoztak kilenc méterről (mi ugyebár 23-szor), ellenben bátran támadták a kilépő védőink mögötti területeket. Ennek köszönhetően 10 betörési kísérletük volt, amiből 9-ből gól is született.
Minden meccs más, a lengyelek és a spanyolok ellen elvben könnyebb lesz átlövésgólokat szerezni, de az már az első meccs után is egyértelmű, hogy Németh András taktikája akkor tud kiteljesedni, ha mi tudjuk majd azt csinálni, amit az oroszok ellenünk.
Kellenek az átlövéseket kiváltó betörések (mindössze kétszer próbálkoztunk ezzel az oroszok ellen), kivált, mert ez a legerősebb oldala Tomorinak és Kovacsicsnak is, és a masszív, lábbal is gyors fal hatékony munkája mellett nagyon kell a jó kapusteljesítmény. Ha ezek összeállnak, a magyar válogatott képes lesz eredményesen játszani a két hátralevő meccsen, és az sem kizárt, hogy akár maximális pontszámmal kezdheti a roppant nehéznek ígérkező negyeddöntőt.
Nemcsak a csoportunk, a középdöntős águnk is elég kemény, hiszen a legjobb négy közé jutást várhatóan a norvégok, a dánok és a románok ellen kell kiharcolni. Ezért nagyon fontos lenne minél több pontot magunkkal vinnünk – azzal nem is számolunk, hogy esetleg elúszik a továbbjutásunk is.
Ha kedden legyőzzük Lengyelországot, a továbbjutásunk szinte biztosra vehető, és megnő a jelentősége az utolsó körben az orosz-lengyel meccsnek, hiszen a csapatok a továbbjutók elleni pontjaikat viszik tovább. Ha tehát az utolsó körben a világbajnoki elődöntős lengyelek megverik az oroszokat, a magyarok pedig – a vébén bemutatott bravúrhoz hasonlóan – legyőzik Spanyolországot is, akkor a magyar válogatott nemcsak továbbjut, de a maximális négy pontot viszi magával Debrecenbe.
Ez egyelőre elég messze van, nem is szerencsés ilyen messzire nézni, hiszen Lengyelország is nehéz ellenfél lesz, azzal pedig még bőven ráérünk foglalkozni, hogy az egy kategóriával magasabb sebességi fokozatban kézilabdázó skandinávok, vagy az ellenünk mindig feltüzelve pályára lépő románok ellen mi lesz a középdöntőben. Jussunk először el Debrecenbe.
