Vágólapra másolva!
A házigazda spanyolok lemondhatnak az aranyálmaikról a kosárvébén, miután a franciák 65-52-re legyőzték őket a negyeddöntőben.

Pedig Gasolék a csoportmeccsen 24 ponttal győztek, a franciák azonban szinte tökéletes meccset játszottak a negyeddöntőben. Pau Gasol kitett magáért, ő lett a meccs legeredményesebb játékosa 17 ponttal, a többiek azonban nem igazán kapták el a fonalat, amit jól mutat, hogy 22 hárompontos kísérletből csak 2 esett be spanyol oldalon.

A franciáknál a 15 pontig jutó Boris Diaw, valamint a csak kettővel kevesebbet szerző Thomas Heurtel volt a két vezér, és hiába támogatta a közönség a spanyolokat, a 23-9-re megnyert utolsó negyeddel a franciák végül magabiztos győzelmet arattak. "Nem készültünk fel rendesen erre a meccsre" - mondta önkritikusan Juan Carlos Navarro, a spanyolok egyik klasszisa.

A franciák elődöntőben a szerbekkel találkoznak, akik ugyanúgy jutottak be a négy közé: a csoportban kikaptak a braziloktól, de amikor igazán számított, akkor nyertek. A másik ágon az amerikaiak a litvánokkal játszanak, és az már eldőlt, hogy amerikai-spanyol álomdöntőt nem rendeznek az idei vébén.

eredmények, negyeddöntő:
Franciaország - Spanyolország 65-52 (15-15, 20-13, 7-15, 23-9)

Az elődöntőben:
Egyesült Államok - Litvánia csütörtök 21.00
Franciaország - Szerbia péntek 22.00