Vágólapra másolva!
Nem sikerült a bravúr a Veszprém férfikézilabda-csapatának, miután a szombati, Kiel elleni vereség után 26-25-re kikapott a Barcelonától a BL Final Four bronzmérkőzésén.

Eredmény, Bajnokok Ligája, a 3. helyért:
Barcelona (spanyol) - MKB-MVM Veszprém 26-25 (9-10) - az élő közvetítés
Köln, Lanxess Aréna, 20 ezer néző
v: Guszko, Rjepkin (fehéroroszok)
gól: Rutenka 11/7, Sarmiento 6, Karabatic 4, Lazarov 3, García 2, illetve Ilic 7/4, Nagy 5, Chema Rodriguez 4, Vilovski 2, Gulyás 2, Dzsamali 2, Iváncsik G. 1, Ugalde 1, Ruesga 1
hetesek: 8/7, illetve 6/4
kiállítások: 0, illetve 6 perc

Egy-egy kulcsember nélkül, és kapuscserékkel készült a Veszprém és a Barcelona a csalódott csapatok bronzmérkőzésére. A magyaroknál nem játszhatott a Kiel ellen könyöklés miatt piros lappal kiszórt Renato Sulic, a spanyoloknál a combsérülést szenvedett Jesper Nöddesbo maradt ki.

Amíg az elődöntőben Mirko Alilovic és Danijel Saric kapott lehetőséget, addig ezúttal Fazekas Nándor, illetve Sterbik Árpád állt a kapuba. Fazekas csatasorba állítása jó döntésnek bizonyult, a sérült kézzel védő klasszis ötven százalék környékén teljesített az első 30 perc során.

Rutenka 11 góljával a meccs legeredményesebbje volt Forrás: MTI/EPA/Marius Becker

Persze ez a félidő teljesen más volt, mint egy nappal korábban, akkor Veszprém-Kiel csata 26, a Barca-Flensburg elődöntő 35 gólt eredményezett az első játékrészben. Itt viszont sokáig úgy tűnt, olyan szervezettek a védelmek, és kiválóak a kapusok, hogy kétszámjegyig sem jutnak el a felek. 24 percig akár azt is írhatták volna a kölni eredményjelzőre, hogy Rutenka-Veszprém 6-6, az ötszörös BL-győztes csillag (aki fehérorosz, szlovén, majd ismét fehérorosz válogatott volt, most pedig már spanyol állampolgár is) egymaga tartotta meccsben csapatát.

6-6 után az exveszprémi Lazarov is beköszönt, de Fazekas bravúrjai elégnek bizonyultak, hogy a magyar bajnok 10-9-es előnnyel mehessen pihenőre.

Fordulás után a Veszprém négy góllal is meglépett, 13-9-ről azonban három és fél perc alatt egyenlített a Barca. Ezúttal egyik oldalon sem sikerültek a gyors indítások, Ilic ezúttal sem tudta bemutatni, miért is lett BL-gólkirály, de Nagy László lövéseinek túlnyomó részét is kottából védte Sterbik.

Sarmientót sem tudták tartani a veszprémiek Forrás: MTI/EPA/Marius Becker

Utoljára a 46. percben volt a Veszprémnél az előny, 17-16 után a Barca fordított, és a fáradó Rutenka vezérszerepét átvett Sarmiento irányításával az 53. percben már kettővel vezetett. A Veszprém az utolsó pillanatig küzdött, de a végjátékban a fehérorosz játékvezetők túl engedékenyek voltak a barcelonai támadások hosszát illetően, ez elvette a győzelem utolsó reményét is.

A magyar bajnok 26-25-re kikapott, de ezzel együtt történelmet írt, hiszen első magyar csapatként jutott be a 2010 óta létező négyes döntőbe. A 2013-14-es szezonban három magyar klub is pályára léphetett Final Fourban: a Veszprém előtt a Győr a női BL-ben, a Szeged a férfi EHF-kupában megszerezte a végső győzelmet.

"Sajnos a végjátékban történtek érdekes dolgok" - mondta Nagy László a DigiSportnak nyilatkozva. "Nem tudom, hogy a mi sorsunk előre meg van írva, vagy mindenkinél extrábbat kell nyújtanunk? Majd megpróbáljuk utóbbit. A megszerzett négygólos előnyt gyorsan leadtuk, Sterbik védéseivel át is vette a vezetést a Barca. Talán kicsit balszerencsések voltunk."

Fazekas Nándor először a közönségnek mondott köszönetet, a hajrában történtekről viszont a kamera előtt nem akart nyilatkozni. "Örülök, hogy összeszedtük magunkat annyira a szombati vereség után, hogy most megmutattuk, tudunk kézilabdázni" - nyilatkozta.

Az egykori veszprémi kedvenc, Sterbik Árpád a győzelem ellenére nagyon szomorú volt: "Egy bronznak minden világversenyen óriási ünneplés lenne a vége, de mi nem ezért jöttünk Kölnbe. Az elődöntőben a saját hibánkból kikaptunk, de szerintem a Veszprém volt a legnagyobb ellenfelünk. Lehet, hogy a magyarok jobban elfáradtak, mint mi, és nekünk ma jobban összeállt a védelmünk is.”

"Gratulálok a győztes Barcelonának, de ugyanúgy a saját játékosaimnak is, akik mindent kiadtak magukból, küzdöttek és nem rajtuk múlt, hogy veszítettünk. Hatalmas munkát végeztünk el, és tudom, hogy az út, amit kijelöltünk magunk előtt, jó irányba vezet. Jövőre újra itt leszünk Kölnben és már most kimondhatom, felül fogjuk múlni a mostani helyezésünket" - idézte Carlos Ortegát, a Veszprém edzőjét a Telekom Sporthír Szolgálat.

"Sikernek tartom, hogy eljutottunk ide. Szombaton sokat hibáztunk és sajnos meg is fizettük ezért a tanulópénzt. Még többet kell dolgoznunk, és még kevesebb hibát elkövetni, mert ezen a szinten az ellenfelek minden adandó alkalomra lecsapnak. A Barcelonával hatalmas csatát vívtunk, végig versenyben voltunk velük, legközelebb nyerni fogunk ellenük" - nyilatkozta Momir Ilic.

"Két erősen motivált csapat harcolt egymás ellen. Mi is és a Veszprém is a magas taktikai és technikai felkészültségét bizonyította. Gratulációval tartozok a játékosaimnak, mert százszázalékos teljesítményt nyújtottak" - mondta Xavi Pascual, a győztes Barcelona mestere.