Vágólapra másolva!

Elhunyt a moszkvai olimpiai láng meggyújtója

Hosszan tartó betegség után, 69 éves korában elhunyt Szergej Bjelov olimpiai, világ- és Európa-bajnok orosz kosárlabdázó, aki meggyújtotta 1980-ban a moszkvai játékok lángját.

A hírt korábbi klubja, a CSZKA Moszkva tette közzé csütörtökön.

Az 1972-es müncheni olimpián aranyérmes szovjet férfi válogatott egyik legjobbja 1967-ben és 1974-ben vb-, 1967-ben, 1969-ben, 1971-ben és 1979-ben pedig Eb-diadalra vezette a nemzeti együttest, majd pályája megkoronázásaként ő volt a lánggyújtó a hazai játékokon.

Forrás: AFP/Guneev Sergey

A legnagyobb és legemlékezetesebb diadala az olimpiai siker volt, amely az amerikaiak 1936 óta tartó olimpiai veretlenségének a végét jelentette. Az Egyesült Államok válogatottja 50-49-re vezetett a befejezés előtt, és sokan már ünnepelték a tengerentúliakat, amikor a zsűri jelezte: három másodperc még hátravan. Ez éppen elegendő volt ahhoz, hogy Ivan Jedesko tért ölelő átadását a végső dudaszó pillanatában a másik Bjelov, Alekszandr értékesítse.