Vágólapra másolva!
A magyar férfivízilabda-válogatott parádés védekezéssel, 9-3 legyőzte az eddig félelmetesen menetelő Görögországot, és ezzel bejutott a barcelonai világbajnokság elődöntőjébe. Az elődöntőben Horvátország lesz Madarasék ellenfele, amely hosszabbítás után győzött Ausztrália ellen.

férfi vízilabda, vb-negyeddöntő:
Magyarország - Görögország 9-3 (2-1, 1-1, 2-1, 4-0)
a magyar góldobók: Hosnyánszky, Bedő, Varga Dénes 2-2, Decker Á., Vámos, Madaras 1-1

Amikor a csapatokat vártuk a magyar-görög negyeddöntő előtt, arra számítottunk, hogy rettenthetetlen óriások fognak leszállni az ellenfél buszáról, hiszen a csoportban előbb megverték Montenegrót, majd kiütötték Új-Zélandot, a házigazda spanyolok ellen is nyertek egy góllal, és még hibátlanok voltak a vébén.

Ehhez képest viszonylag kis növésű játékosok sétáltak le a buszról, az ember nem is venné komolyan őket, ha nem tudná, mit csináltak eddig a vébén, és hogy a felkészülés alatt egy hónapon belül kétszer is legyőzték a magyar válogatottat (először 10-8-ra, majd a budapesti Vodafone-kupán 10-9-re), volt tehát miért visszavágni.

A magyar együttes a görögök után öt perccel, a meccs előtt másfél órával érkezett meg a Bernat Picornell-uszodába, az ellenfélnél átlagban egy fejjel magasabb játékosokat jó hadvezérként Benedek Tibor vezette be az uszodába. A szövetségi kapitány láthatóan feszült volt, kérdésünkre, hogy mivel lephetjük meg a görög válogatottat, csak ennyit felelt: "Jó játékkal. Biztos, hogy kemény összecsapás lesz, de most többet nem tudok mit mondani, a meccs után okosabbak leszünk."

Az elszántsággal nem volt baj Forrás: Kakas Péter - Origo

Idegesen kezdett mind a két csapat, már ami a támadásokat illeti, de fogalmazhatunk úgy is, hogy szinte tökéletes védekezéssel nyitottak, az első két-két emberelőnyből nem született gól. Hat és fél percet kellett várni az első találatra, szerencsére mi szereztük Hosnyánszky révén, és bár a görögök előnyből gyorsan egyenlítettek, nem sokkal az első negyed vége előtt Bedő centerből fontos gólt lőtt. (2-1)

A második negyedben ennél is kevesebb gól született, a görögök egyenlítettek, majd Decker Ádám révén vettük vissza a vezetést (3-2).

A görög válogatott eddig kiváló arányban értékesítette a fórjait a vébén, a magyar csapat azonban olyan fantasztikusan védekezett, hogy sikerült kihúzni az ellenfél méregfogát: a meccs első felében nyolc előnyből (mi hatot kaptunk), csupán kettőt tudtak gólra váltani, köszönhetően többek között a parádésan védő Nagy Viktornak.

A harmadik negyedben egy visszaúszásnál kiállítottak egy magyar játékost, mire Hosnyánszky a kispadon káromkodott egy nagyot. Benedek leteremtette, majd azonnal beküldte a medencébe, tökéletes húzás volt, hiszen Hosnyánszky kettőre növelte az előnyünket.

Hosnyánszky Norbert csatakiáltása Forrás: MTI/Kovács Anikó

A fórokat folyamatosan kapta az ellenfél, Decker Ádám már a harmadik játékrész elejére begyűjtötte mind a három kiállítását, így végleg kiállt, a görögök azonban nem tudtak mit kezdeni a szenzációsan védekező magyar csapattal. Nem úgy Vámos, aki 5-2-re alakította az eredményt előnyből. Aztán Gór-Nagy is kiponjtozódott, a 11. emberfórból pedig sikerült az ellenfélnek a harmadik gólját megszereznie, így 5-3-mal vágtak neki a csapatok az utolsó negyednek.

Egy perc telt el a zárónegyedből, amikor Varga Dénes a támadóidő lejárta előtt néhány másodperccel távolról egy zseniális ejtéssel növelte háromra az előnyünket, ekkor a görög arcokon már látszódott, hogy kezdik feladni.

A következő támadásukra kaptak még egy fórt (a tizenharmadikat, mi ekkor tíznél jártunk), de Nagy Viktor két hatalmas védéssel jelezte: ez nem a felkészülési időszak, itt nem teremhet babér az ellenfélnek. Ha a legoptimistább görög szurkolók még reménykedtek volna, fél perccel később Madaras visszarántotta őket a földre, miután előnyből, kapásból szép gólt lőtt, ekkor már négy volt különbség.

Benedek Tibor is felszabadult a végére Forrás: MTI/Kovács Anikó

A görögöket az idén talán még senki nem látta ilyennek, teljesen összetörtek, a kapu előtt előnyben mindent kihagytak, vagy fölé-mellé lőtték, vagy Nagy védett, Bedő pedig beütött még egy szöget a koporsójukba (8-3). Ekkor már a játékvezetők sem akarták szorossá tenni a meccset, látták, hogy lehetetlen ma megverni a magyar válogatottat, befújtak egy jogos ötméterest, Varga Dénes pedig kegyetlenül bevágta, beállítva ezzel a 9-3-as végeredményt.

A magyar válogatott teljesítette a célját, és bejutott a legjobb négy közé, de ezzel a játékkal bárkit képes lehet legyőzni, kár lenne itt megállni. A döntőbe jutásért a horvátokat kell legyőzni, akik az utolsó negyed felénél még kétgólos hátrányban voltak, de kiharcolták a hosszabbítást, és végül legyűrték az ausztrálokat.

Az élő tudósítást itt olvashatja el.