Vágólapra másolva!
Továbbra is remekel a nőipóló-válogatott a barcelonai vizes vb-n: magabiztos játékkal, helyenként remek megoldásokkal verték 11-7-re Hollandiát. Még senki nem nyert annyi világbajnoki meccset a nőknél, mint a magyarok, akik a házigazda spanyolokkal játszhatnak majd a döntőbe jutásért.

Vizes vb, női póló, negyeddöntő:
Magyarország - Hollandia 11-7 (5-1, 2-0, 2-3, 2-3)
Gól: Keszthelyi 4, Antal 2, Kisteleki, Szűcs, Miskolczi, Bujka, Menczinger, illetve Klaassen 2, Hakhverdian, Van der Sloot, Nijhuis, Van Belkum, Smit
Magyarország: Bolonyai - Bujka, Illés, Keszthelyi, Menczinger, Miskolczi, Takács, Antal, Garda, Kisteleki, Szűcs, Tóth
Szövetségi kapitány: Merész András
Hollandia: Van der Meijden - Smit, Nijhuis, Hakhverdian, Van der Sloot, Stomphorst, Van Belkum, Sevenich, Slagter, Genee, Klaassen, Van der Molen
Szövetségi kapitány: Mauro Maugeri
Gólok emberelőnyből: 4/8, illetve 2/9

Hollandia női pólója kicsit olyan, mint a magyar foci: a korai, roppant sikeres évek után visszaesett. Az első öt Eb-ből (1985-93-ig) négyet megnyert, és bár 2008-ban még összejött egy olimpiai arany, az elmúlt öt-öt vébén, illetve Eb-n összesen egy bronzot tudott szerezni.

A magyar válogatott két-két Eb- és vb-győzelemnél jár, de Merész András szövetségi kapitány fiatal csapata már tavaly, a londoni olimpián is sokakat meglepett a negyedik helyével. Azóta egyre jobban összeáll a csapat, Barcelonában mindhárom csoportmeccsét megnyerte, majd simán, kilenc góllal hozta a britek elleni nyolcaddöntőt is, holott ott hullámvölgybe került.

Villámrajt a hollandok ellen

Ebből a hullámvölgyből nem sok maradt a hollandok elleni meccsre: bár az első gólt az ellenfél dobta, utána fél meccsen át, a harmadik negyed elejéig nem talált be. Közben pedig a remek magyar védekezés mellett átütő támadásokra is futotta. Előbb Miskolczi egyenlített, majd Keszthelyi ejtésével már vezettünk, aztán Kisteleki ravasz lövőcsel után mattolta Van der Meijden kapust (3-1).

Bujka Barbaráék remek napot fogtak ki Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Következett a meccs legszebb jelenete: Keszthelyi távol a kaputól, védők szorításában kapkodós lövés helyett higgadtan átívelte Van der Meijdent. Meg sem állt a magyar henger 7-1-ig, csak a szünet után vett vissza a tempóból, de közben kontroll alatt is tartotta a meccset.

"Hollandia erőlteti a centerjátékot, holott nincs igazán centerük, de ez nem is baj, mert így nyugodtan nézhetjük a meccset" - elemzett a félidőben az M1 stúdiójában Stieber Mercédesz, a válogatott korábbi erőssége, aki az eddigi négy, világversenyen aranyat szerző csapat mindegyikében benne volt.

A harmadik negyedben tartotta a hatgólos előnyt a Merész-csapat, ám a végén ötre olvadt a különbség. Jött a záró szakasz, és vele az egyetlen egy pillanat, mikor izgulni kellett kicsit: egészen 9-7-ig felkapaszkodott Hollandia, és még két és fél perc maradt a meccsből.

"Az történt, amire az elején is felhívtam a figyelmet, hogy ha szorossá akarják tenni a meccset, akkor sok kontrát fognak fújni, ez be is jött, de mi is kicsit buták voltunk a meccs azon részében" - mondta később Merész az Origónak.

Merészék a kritikius pillanatban sem pánikoltak be Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Ekkor azonban Menczinger hatalmas pattintott gólt dobott a bal szélről, a labda a lécről vágódott a hosszú sarokba.

Lényegében eldőlt a meccs, bár Merészen ekkor jött ki az utolsó negyed feszültsége, melyben a játékvezetők jó ideig - Menczinger előnyből szerzett góljáig - csak a magyar válogatott ellen ítéltek. Ám a záróakkord ismét csak illett a hétfőhöz: Antal a pálya közepéről is betalált: valamiért a holland kapus ott védekezett ellene, ám ő könnyedén a kapuba ejtett (11-7).

A magyar csapat az ötvenedik világbajnoki mérkőzését nyerte meg, ezzel abszolút első a női pólós mezőnyben. Hollandia 46-nál jár.

Olyanok vagyunk, mint Hosszú

Merész András nagyokat fújtatva érkezett meg az újságírók elé. "Csak fáradt vagyok, nem gondterhelt, mitől lennék gondterhelt? Bejutottunk a legjobb négy közé, a meccs egyes részeiben kifejezetten jó játékot mutatva" - válaszolt az Origo kérdésére. "Egyébként gratulálok Hosszú Katinkának a világbajnoki címhez, és engedtessék meg, hogy egy kicsit hozzá hasonlítsam magunkat, Katinka az elején elment, megtartotta az előnyét, mi ugyanezt csináltuk. Nyilván ahhoz, hogy mi is világbajnokok legyünk, ennél azért még többet kell tennünk."

A magyar válogatott egyelőre bombaformában játszik a világbajnokságon, még hibátlan, kérdés, hogy ki lehet-e húzni a vébét hullámvölgy nélkül. "Az egész felkészülést úgy építettük fel, hogy mostanra legyünk csúcsformában, egészen a vébé végéig. De nem csak rajtunk múlik az, hogy hogyan játszunk, hiszen nemcsak mi vagyunk tizenhárman, hanem játszik még az ellenfélnél is tizenhárom lány, és van még két bíró is" - fogalmazott Merész András.

A válogatott egyik húzóembere, Bujka Barbara szerint nem igaz az, hogy nem volt még hullámvölgyben a csapat: "Nagyon jól kezdtünk, és bár a meccs közepén vétettünk néhány hibát, de szerintem biztosan hoztuk a negyeddöntőt. Szerencsére nekünk eddig viszonylag könnyebb meccseink voltak, persze meg kellett verni az olaszokat vagy a hollandokat is, de egyik sem olyan fej-fej melletti találkozó volt, és bár voltak hullámvölgyeink, pont ezért nem tűnt fel egyik sem, mert sok góllal vezettünk. Ennél nagyobb hullámvölgy nem lesz."

Az elődöntőben Spanyolország következik, amely 9-6-ra legyőzte az Egyesült Államokat. Ez szinte a tükörképe a két csapat tavalyi olimpiai döntőjének, amelyben 8-5-re az USA nyert. (A másik elődöntő Oroszország-Ausztrália lesz.)

"A spanyol csapat nagyon nehéz ellenfél, körülbelül ugyanaz a korosztály és ugyanaz a stílus, mint a mienk, csak ők még pluszban itthon is játszanak" - mondta Merész, majd röviden vázolta az elődöntőig a csapat programját: "Még hétfőn este megnézzük a Hollandia elleni meccs felvételét, kielemezzük a pozitívumokat, a negatívumokról nem ejtünk szót, ez bevett szokás nálunk. Aztán másnap már meglesznek a videók a spanyolokról, és azokat fogjuk elemezni, de nem nézzük végig egyik meccsüket sem, úgyis elfelejtenék a lányok az első 20-30 percet, szóval összevágunk egy rövidebb verziót."