Vágólapra másolva!
A világbajnokságra készülő magyar férfivízilabda-válogatott egygólos vereséget szenvedett Görögország legjobbjaitól a Margitszigeten, így hazai környezetben csak a harmadik helyen végzett a négycsapatos nemzetközi tornán.

Görögország - Magyarország 10-9 (2-0, 0-4, 4-4, 4-1)
a magyar góldobók: Vámos 3, Hosnyánszky, Hárai 2-2, Bátori, Madaras 1-1

A kezdeti bizonytalanság után a második negyedben átvette az irányítást a hazai gárda, és egészen a hajráig őrizte is egy-kétgólos előnyét. A görögök ugyanakkor a zárónegyedben kihasználták a magyarok gyengélkedését, előbb kétszer is egyenlítettek, majd bő egy perccel a vége előtt a vezetést is átvették, és a házigazdák már nem tudtak válaszolni.

A nap másik meccsén Montenegró 10-3-ra legyőzte Németországot, ezzel megnyerte a viadalt. A görögök lettek a másodikak a magyarok és a németek előtt. Benedek Tibor csapata a világbajnokság előtti utolsó tornán csak a németeket tudta legyőzni (9-3), a görögök mellett Montenegrótól is kikapott (5-8) hazai környezetben.

"Fordulatos mérkőzés volt" - nyilatkozta a vasárnapi meccs után a szövetségi kapitány. "Ha a jó oldalát nézem, szerettem volna szoros meccseket játszani, erre most lehetőségünk volt. Kis dolgokon múlt a vereség, a hajrá számunkra nem sikerült. Az emberelőnyös helyzetek kihasználásán még mindenképpen javítanunk kell."

A szakember hozzátette, további egy hét felkészülés következik itthon, majd szombaton indul a válogatott a barcelonai világbajnokságra.